Hammamet, Tunéziai utazás

Tunézia egyik kedvelt üdülővárosa, mely a hammam szóból ered, ami nem jelent mást mint fürdőt. Az ország fővárosától Tunisztól körülbelül olyan 70 km-re található, így egy csapásra mind a kettő felfedezhető és megismerhető egy utazás alkalmával. Egyre jobban fejlődő városról van, melynek évről-évre csak folyamatosan nő a turista forgalma. Ez egyáltalán nem meglepő hiszen kitűnő partszakaszai, fantasztikus óvárosi része van.

A legkedveltebb szállodák a part mentén helyezkednek el, aminek a szubtrópusi növények rendkívüli hangulatot adnak. Sétánk során kellemes meglepetésként érhet, hogy akár narancs vagy citrom fákba ütközhetünk bele, hiszen mind látványra mind persze a frissen szedett gyümölcs íze, tökéletes hangulatot áraszt magából. Az óvárosi része egy ilyen városnak mindig igazi történelmi emléket kölcsönöz, ami által az ember rögtön úgy érzi, hogy vissza csöppen abba az időbe amikor még épültek ezek a csodálatos házak a szűk utcáikkal együtt.

Ha szeretnénk felfedezni a helyi nevezetességeket akkor minden képen kezdjük az erőddel, mely még a Krisztus előtti időből maradt fent. De ezen kívül még ott van a Sidi Bou Hadid mauzóleuma is, valamint a piac, ami talán az arab világ egyik legérdekesebb helyszíne. Rengeteg színpompás terméket találhatunk, köztünk nagyon sok kézzel készített portékát, mint például ékszerek, táskák vagy akár szőnyegek. Kedvező árakon juthatunk hozzá, ám alkudozni ér, sőt szinte kötelező is, hiszen elvárják az embertől. Így biztos, hogy rengeteg ajándéktárgyhoz és emlékhez juthatunk hozzá.

A strandjai kissé lejtősek ám, annál tisztábbak és csodálatosak. Kristálytiszta víz mellett terülnek el, mely rengeteg látogatót fogad. Míg régen halászfaluként működött Hammamet, addigra ma már igazi üdülőhellyé nőtte ki magát. Itt valóban érdemes azért felkelni korán, hogy egy lélegzetelállító napfelkeltében legyen részünk a tengerparton.

Yasmine Hammemet

Hammamet déli területén elhelyezkedő hatalmas fejlődésen átesett és nagy népszerűségnek örvendő üdülőövezet. Rengeteg turista látogat el ide, hiszen mondhatni a részükre lett ez a hely ennyire jól kialakítva és felújítva. Sokak tudatában ez a hely úgy maradt meg, hogy itt inkább konferenciákra alkalmas szállodákat hoztak létre, és inkább az üzleti utasok számára alkalmas, ám ezt a tévhitet el kell oszlatni, hiszen itt mindenki megtalálja a számára legalkalmasabb szórakozást. Sétánya pálmafákkal van szegélyezve, melyet az újonnan épített szállodák vesznek körül. Egyáltalán nem meglepő, hogy a kikötőben luxus jachtokat találhatunk, és azok még jobban csak emelik a látványt. Óvárosi rész itt is megtalálható, mely szintén hozza az elvárt látványt és hangulatot. Rengeteg bazárt, éttermet és bárt találhatunk, valamint kellemes szórakozó helyeket, melyek hatalmas bulikkal várják a vendégeket.

Tunézia utazás, Tunézia nyaralás

Kiemelt tunéziai szállodáink:

Mahdia, Tunéziai utazás

Mahdia Tunézia kedvelt turista központjaihoz tartozik, mely nem más, mint egy igen forgalmas halászkikötő is egyben. Az ország középső részén található meg, azon belül is a Cap Afrique félszigeten. A város partjait a csodálatos Földközi-tenger mossa, így az oda látogató turisták neki köszönhetik a finom fürdőzési lehetőséget. A fővárostól, Tunisztól mindösszesen 200 km-re található a város, ám Sousse üdülőhelyhez jóval közelebb helyezkedik, körülbelül egy órányira autóval. A Krisztus előtti időkben még Mahdia volt az ország fővárosa, és igen fontos szerepe volt abban, hogy a nagy urak között központi szerepet töltsön be. Mára már inkább az üdülő szerepe maradt fent.

m1

A város hangulata igazi múltidéző pillanatokat ébreszt bennünk, már rögtön az első pillanatban, hiszen az óvárosa és annak a szűk utcái lenyűgöző pompában tündökölnek. Mind e mellett nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy egy tengerparti városkáról beszélünk, így az óvárosi rész és a tengerpart együttesen viszont igazi egzotikus küllemet ad az egész helynek. Érdekesség, hogy a városközponti része az óta áll úgy érintetlenül, ahogy ma láthatjuk mióta megépült, már sok-sok éve.

m2

A kis városkában tipikusan az az érzés fog minket fogadni, amit egy ilyen helytől várunk. A szűk óvárosi utcáiban, is érezhetjük, amint a fuvallat arra hozza a tengernek a sós illatát. Kellemes csend borul a városkára, ami nyugtatólag hat az ottani emberekre, ám ezt a csendet maximum a helyi szövő emberek munkájának a zaja zavarhatja meg. Ám ha belegondolunk abba, hogy a zaj mögött igazi kézzel készített munkák készülnek, talán máris nem is olyan zavaró ez az aprócska zaj. Ha Tunézia, akkor egyértelműen piac, ebben itt sincsen hiány, hiszen több piacot is találhatunk. Érdemes oda figyelni arra, hogy az eladók szeretik azokat a vásárlókat, akik mernek alkudni. A termékek szépek és kézzel készítettek. Pénteken a nagy piacon úgy érezhetjük magunkat mintha egészen az Aladin mesébe csöppentünk volna bele, hiszen a régi népviseleti jelmezekbe bújnak az árusok és fantasztikus hangulatot teremtenek a vásárlóknak.

m3

Mint már említettem elég komoly kikötőnek minősül az országban, ahol rengeteg portéka cserél gazdát. A turisták egyik kedvelt helye egy elsüllyedt hajó, ami még a görög kultúra idejéből maradt fent. Ez a hely nincs tele látnivalóval és érdekességgel, de azért egy kettő m ég is akad, és ezek egészen kiemelkedőek. Ilyen például a Skifa el Kahla, mely nem más, mint egy kis erőd, vagy éppen a Nagy Mecset. De ha már ott járunk, akkor feltétlenül keressük fel a Mahdia Múzeumot vagy éppen a kincstárat is. Tunézia utazás, Tunézai utak

m4

Kiemelt szállodáink:

Djerbai fakultatív programlehetőségek, Tunézia

d1

Djerbera érdemes szentelni egy fél napot és megismerkedni, majd felfedezni a látványosságait. Ellátogatunk Guellalába, ahol a fazekas mesterség apró-cseprő különlegességeibe nyerhetünk betekintést, majd megnézzük a zsinagógát is. Houmt Soukban csodálatos városnézésben lesz lehetőségünk, majd megtapasztalhatjuk azt is milyen egy igazi tunéziai piac.

Matmata – Douz:

d2

Terepjárók segítségével vagy busz segítségével jutunk el a Szaharának a szélére, ahol a sétálhatunk a dűnék között és megtekinthetjük Douz-t. A bátrabbak akár teve hátra is pattanhatnak és úgy tehetik meg az út egy részét. Matamaba egy igazi barlanglakásnak lehetünk szemtanúi, mely nem csak itt hanem a világon mindenhol különlegességnek számít. Innen már az utunk haza fele megy, és az esti órákban érkezünk vissza a szállásunkra.

Tataouine – Chenini:

d3

Ez a kirándulás egy egész napot foglal le, amit a Medenine megtekintésével kezdünk, ahol a gabonatárolók vesszük szemügyre. Innen Tataouine felé vesszük az irányt, ahol vásárlási lehetőség nyílik a piacon, mely igazán különleges és érdekes. Nem beszélve a kinézetéről, mely régen egy katonai erődítmény volt. Majd a nap utolsó állomása Chenini, ahol egy hegyi falvacskát nézhetünk meg. A szállásunkra az esti órákban érkezünk vissza.

Hajókirándulás a Flamingó szigetre:

d4

Kirándulni úgy vélem mindenki szeret, és ha ezt, egészet hajóval tehetjük meg akkor az egész még érdekesebb lesz. A környék egyik legtöbb turistáját vonzó rész a Flamingó sziget, ahol ebédelés lehetőségre lesz alkalom, valamint a kicsiknek is és a nagyoknak is programok a helyi kalózokkal.

Szaharai kirándulás:

d5

A Szahara felfedezésére nem elég egy nap, így két nap alatt fedezzük fel ennek a tájnak a csodálatos részeit. A pálmaligetek és a homokdűnék csak úgy kápráztatják a szemet, valamint megismerkedhetünk Touzer város egzotikus építészeti stílusával is. Az első nap elindulunk Djerbából, majd először Matmataba állunk meg, ahol lehetőség nyílik a táj fotózására és csodálására is. Akik szeretnének a nap folyamán akár tevegelhetnek is. Ez egy nagyon érdekes és különleges program, hiszen nem minden nap van lehetőség egy igazi teve hátára felülné és átszelni vele a sivatagot.  Mikor megérkezünk Tozeur-be, akkor lovas kocsikra szállunk át, melyeket az oázisokban akár ki is próbálhatunk. Este vacsora vár mindenkit. Másnap dzsip túrán lehet részt venni, mely körülbelül három órát vesz igénybe érintve a következőket: Chebika, Grand Canon és Tamerza. Ebéd Tozuer-ben lesz, ahonnan busszal megyünk tovább El Hamma fürdőváros felé. Késő este érkezünk vissza Djerbába, ahol a szállásunk van. A nyaralás hátralévő részét pihenéssel lehet eltölteni a szállodánkban, vagy akár részt lehet venni a többi programon is. Tunézia nyaralás, Tunéziai utak

Kiemelt tunéziai szállodáink:

Tunézia gasztronómiája

Tunézia Afrika egyik kedvelt mediterrán típusú nyaraló helye, mely sok turistát vonz évről évre. Kedveltségét nem csak a látnivalóinak köszönheti, hanem a csodálatos tengerpartjának, valamint nem szabad megfeledkeznünk a gasztronómiájáról sem, hiszen minden országban más és más ízeket fedezhetünk fel. Lássuk, mik azok az ételek és alapanyagok melyeket nagyon szeretnek a tunéziai emberek.

tun1

A tunéziai konyha egyik fő ismérve az, hogy az ételei igen zsírosak és fűszeresek. Ezt minden képen érdemes bekalkulálni, mikor oda utazunk, hogy ne érjen meglepetésként, így ha csak tehetjük legyünk nálunk olyan gyógyszer, ami ha arról van, szó könnyít a pocakunkon. Persze egyáltalán nem kell megijedni, nyugodtan lehet bármit enni, ez csak egy kis hasznos információ lett volna. Érdekesség, hogy a tunéziai konyhát nagyon össze lehet hasonlítani a líbiai konyhával. Azok az emberek, akik a nomád életmódot részesítik előnyben, rengeteg húsfélét fogyasztanak, valamint nagyon szeretik a hüvelyes alapanyagokat és a magvakat. Fűszerezésben nincs hiány, nagyon jól használják őket, a szárítottat és a frisset is egyaránt.

tun2

A tojás, mint alapanyag, nagyon nagy kedvelt, melyet rengeteg módon készítenek el. Az egyik ünnepi ételük alapanyagi között is megtalálható a tojás, a bárányvelő és a csirkehús mellett. Ez az étel a minna névre hallgat. Köretként kedvelik a rizst, valamint a tésztaféléket, abból is leginkább, amiket házilag készítenek el. Desszerteknél nagyon édesekre számíthatunk, mert mézzel vagy sűrű sziruppal ízesítik őket. A szirupot előszeretettel készítik el narancsvirág vízzel, mert nagyon kedvelik az ízét. Az sem meglepő és ritka, ha friss gyümölccsel találkozunk, mikor a desszertet kínálják fel.

tun3

Észak-Afrika egyik népszerű étele a kuszkusz, mellyel itt is elég gyakran találkozhatunk. Ez az étel lényegében búzadarából készül, melyet gőz felett készítenek el, majd paradicsommártással és zöldségekkel esetleg különféle húsokkal kínálják. A mediterrán országokra eléggé jellemző a tengeri halak és a tenger gyümölcseinek a szeretete, ez itt sincsen másként. Az étlapokon előkelő helyet is kapnak, hogy minél többen megkóstolják ezeket az íncsiklandozó finomságokat. Két igazi nagy kedvenc étel Tunéziában az egyik a salade tunisienne, mely nem más, mint egy zöldségsaláta, a másik pedig a marquez, amely nem mást, mint virsli bárány húsból.

tun4

Nem csak az ételek, hanem az italok köreiben is találhatunk igazi remekműveket. Borválasztéka nagyon gazdag, melyben szerepet játszott az is, hogy anno Tunézia francia fennhatóság alatt volt. Erősebb italaik is vannak, melyek igazi mediterrán gyümölcsökből készülnek, nagy kedveltségnek örvend a datolyalikőr és a még ennél erősebb fügepálinka is. Azok, akik a sör kedvelőinek tartják magukat a Celita névre hallgató italt ajánlanám. Bátran látogassak el ide és kóstolják meg azt a sok különlegességet, melyet az ország konyhaművészete tartogat Önöknek. Tunéziai utak, Tunézia nyaralás

Kiemelt tunéziai szállodáink:

Tunézia előfoglalási akció, tunéziai utazás

Tunézia, ha bár arab ország, mégis bátran mondhatjuk rá, azt, hogy eleurópaiasodott. Turisták számára nagyon kedvelt desztináció, hiszen az ott élő emberek nagyon kedvesek és segítőkészek és bár merre járunk mosolygós arcokba botlunk. Tunéziára bátran mondhatjuk azt, hogy a végletek országra, hiszen találkozhatunk a végeláthatatlan sivataggal vagy éppen a csodálatosan pompázó olajfaligetekkel. Az ámulatba ejtő kék tenger szinte magával ragadja az embert, de az ország kedvez a hegyek szerelmeseinek is, hiszen az Atlasz-hegység ott található meg. Talán azért is lehet érdekes az ország a turisták számára, mert rengeteg történelmi emléket őriz, melyeket a különböző népcsoportok, mint például a föníciaiak, a törökök vagy éppen a bizánciak hagyták ott emlékeiket.

tunézia monastir épület reggel

Akár már most lehetőség nyílik arra, hogy a következő évben az ember ott töltse el a nyaralását, a pihenését, családjával vagy éppen csak a párjával, barátaival, hiszen ez a lenyűgöző desztináció már remek jó kedvezményekkel foglalható. És, hogy miért is éri meg nekünk akár már holnap lefoglalni a nyári utunkat? Nem másért, mint az előfoglalási kedvezményért, vagy éppen azért, mert az elsők között foglalhatjuk le azt a szállodát mely a legszimpatikusabb és így biztosak lehetünk abban, hogy a legtökéletesebb helyet kaphatjuk meg. Ha időben látunk neki az utunkat megszervezni, akkor még az utazás időpontja is sokkal rugalmasabb tud lenni, valamint a repülőjegyek is kedvezményesebbek és biztosabb, hogy még vannak helyek a járatokon. Tehát nem érdemes várni, hiszen csak nyerhetünk az egész dolgon.

tunézia teve naplemente

És ha már Tunézia, akkor szeretnék bemutatni egy két olyan látnivalót, melyet mindenkinek meg kell néznie. A Szaharában túrázni, biztos mindenkinek egy olyan élmény lesz, melyet még évek múltán is hatalmas lelkesedéssel fognak emlegetni az emberek. A két napos kirándulás rengeteg felejthetetlen emléket fog nyújtani, mely alatt meglátogatjuk El Jement, ahol a világ egyik legnagyobb amfiteátrumát tekinthetjük meg. A sivatag oázisánál lehetőség nyílik tevegelni, majd pihenni egy csodálatos szállodában. A túra második napján Touzeur lesz az úti cél. Ott akár lovas kocsikázhatunk, vagy hatalmas terepjárókkal bejárhatjuk az Atlasz hegységet is, ha éppen ahhoz van kedvünk. A túra utolsó állomása a Kairouan, mely nem mást, mint az iszlámok negyedik szent városa.

tunézia bazár

Nem csak a Szaharában tudunk kirándulni, hanem felfedezhetjük egy csodálatos nap alkalmával Tunisz, Karthágó és Sidi Bou Said térségeket látogatjuk meg, ahol sok történelmi emléket találhatunk, látogatást tehetünk a piacokon és vásárolhatunk rengeteg különlegességet és kézzel készített portékákat is. Hajókázhatunk a Földközi-tengeren egy igazi szemet gyönyörködtető kalózhajón, mely a tenger közepén lehetőséget biztosít egy hatalmas mártózásra a bátrabbaknak. A legénység e közben kellemes programot nyújt nekünk, mialatt egy kellemes tengeri ebédet is elfogyaszthatunk.

tunézia épület naplemente

Az Al Zahra Est vagy más néven Tunéziai est egy igazi tradicionális est, mely megmutatja nekünk, hogyan is mulatnak a tunéziai emberek. Ezen az esten a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki jól érezheti magát, hiszen lehet táncolni, énekelni és egy fantasztikus tunéziai vacsorán is megkóstolhatjuk az igazi nemzeti ételeket. Tunéziai utazás | Tunéziai specialista

Kiemelt tunéziai hoteleink:

Tunéziai utazás, előfoglalási akció

Tunézia fővárosa Tunisz. Az Észak-Afrikai mediterrán tengerparton található. Az ország majdnem felét a Szahara borítja, viszont a megmaradó területek jól művelhetőek. A történelem szempontjából fontos területről beszélünk, hisz először Karthágó városa alakult itt ki, majd a hódító rómaiak ezt is bekebelezték.

Éghajlatát tekintve az ország fele a mediterrán égövben helyezkedik el, míg a hegyvidéki részeken mérsékelt a klíma a telek enyhék és esősek, a nyarak viszont nagyon melegek. Különleges tava a “chott”, ami nem más, mint egy olyan tó ami az évnek bizonyos szakaszában száraz marad, de van olyan is hogy akár éveken keresztül is száraz.

tunézia monastir

A lakosság saját magát az arabokhoz sorolja, ám ha genetikailag néznénk meg közel sincsen annyi arab az országban, mint ahányan annak vallják magukat. Jelentős mennyiségű és minőségű kultúrák hagyták nyomaikat a térségben, mint például a föníciaiak, a rómaiak, az arabok vagy éppen az oszmánok is. Az arab a hivatalos nyelvük, de kereskedelmi szempontból elég jól használják a franciát is. Mondhatni, hogy szinte mindenki iszlámvallású, nagyon kevés keresztény vagy éppen zsidó található meg.

tunézia mauzóleum

Gazdasága igen sokszínű, hiszen van mezőgazdasága is, bányászata valamint az ipar is remek jól működik. A mezőgazdaságban előkelő helyen a földművelés található, ami az országnak az igényeit fedezi. A csapadékosabb területeiken állattartással is foglalkoznak, ami a szarvasmarhának igen kedvező. A szárazabb vidékeken a juhok és kecskék, amik fellelhetőek. Ásványkincsekben igen gazdag térségről beszélünk, bányászható a kőolaj a földgáz és a vasérc is. Vannak termékek, amik egy részét exportálják is. Nagyon kedveltek a kézzel készített termékek a turisták köreiben. A turizmus és a kereskedelem az, ami igazán nagy hatással van a gazdaságára, hiszen nagyon nagy beutaztató turizmust bonyolít le és igen kedvelt desztináció az európai emberek körében. Folyamatosan épültek a szállodaláncok a tengerpart mentén és a turisták számára kialakították az üdülőturizmust pihenési célokkal.

tunézia bazár

A közúti közlekedés kiinduló pontja a főváros Tunisz, nagy része aszfalttal burkolt. Közúton is megközelíthető más országokból, mint például, Egyiptomból, Líbiából, Algériából vagy akár Marokkóból is. Az autópályájuk folyamatos fejlesztés és hosszabbítás alatt áll. Elég rendes vasútközlekedéssel rendelkezik, van normál és keskeny nyomtávú vasútvonala is. Ha valamihez hasonlítani kéne a vasúthálózatukat, akkor talán a Magyarországon található Helyi Érdekű Vasút – Hév amihez hasonló elven működik. Több kikötővárossal is rendelkezik, de a legfontosabb Tuniszban található.

tunézia teve naplemente

A tunéziai konyhára jellemző a zsíros és fűszeres ételek. Nagyon sok húsételük van és igen sok féle módon tudják elkészíteni. Szeretik a hüvelyes és magvas terményeket. A fűszerezést tekintve változatos és különleges fűszerezést használnak, mind szárított, mind friss alapanyagokból. A minna-t fogyasztják bizonyos ünnepi alkalmaknál, aminek összetevőit tekintve megtaláljuk benne a bárányvelőt a tojást és a csirkehúst is. A desszertek fő alapanyaga a méz és egyéb édes szirupok amiket narancsvirággal fűszereznek meg. Valamint előszeretettel fogyasztanak desszert gyanánt friss gyümölcsöket. Különleges italuk a datyolalikőr vagy éppen a fügepálinka. Ha felkeltettük érdeklődést Tunéziával kapcsolatban akár elő is foglalhat rá már a 2015-ös év nyarára. Hogy miért is éri ez meg Önnek? Ha még az idei évben lefoglalja utazását, így olcsóbban teheti ezt meg. Nagyon sok még a hely a repülőn a szálláshelyeken, és így mindenből azt kaphatja, amit megálmodott. Tökéletes nyaralási lehetőség pároknak, vagy akár családoknak egyaránt. Tunéziai utazás

Kiemelt tunéziai szállodáink: