Málta a Földközi-tengeren fekvő, kis szigetország, mely Európához tartozik. Fővárosa Valletta. Több szigetből tevődik össze a szigetállam, mégis csak a legnagyobb három szigete az ami ember által lakott és használt. A legmagasabb pontja a Ta’ Dmejrek, mely Malta szigetén található és mindösszesen csak 253 méter magas. A szigetek már sok-sok éve nem rendelkeznek saját vízfolyásokkal, de időközönként kialakulnak úgy nevezett patakmedrek. Ivóvizüket egész évben biztosítják a kutak. A leeső csapadékot próbálják tárolni és ezekre komoly terveket készítenek.
Málta mediterrán éghajlatú, a rá jellemző sajátosságokkal. A nyár nagyon meleg és száraz, ezzel ellentétben a tél enyhe és sok a csapadék. A nyári hőségen kellemesen csillapít a szellő folyamatos lengedezése. A nyár szeptember végéig tart, majd beindul a máltai mezőgazdaság, melynek nagyon kedvező a következő pár hónap időjárása. Ritkán előfordulhat hó, de a fagy az szinte teljességgel kizárható. Málta olyan csodálatos helyzetben van, hogy az európai madarak vonuló útvonalába esik. Így az év bizonyos időszakában csodálatos madarakat láthatunk, mind megpihenni a szigeten, mind pedig az égbolton.
Máltán a hivatalos nyelvek melyekkel találkozhatunk a máltai és az angol, de előfordul, hogy bizonyos helyeken elég jól beszélik az olaszt, a franciát vagy akár az arabot is. Az ország mondhatni egésze a katolikus vallást tartja, nagyon kis létszámban fordulnak el ő az anglikán, vagy a muzulmán vallás gyakorlók.
Málta gasztronómiájában az angol, arab és olasz hatásokat figyelhetjük meg első körben, de ettől függetlenül rendelkezik saját ételkülönlegességekkel is egyaránt. Igazi különlegesség a aljotta, mely egy halleves különféle hagymákkal és fűszerekkel. Sajnos csak kevés étteremben találkozhatunk vele, még is a máltaiak egyik kedvelt étele. Tészta ételekkel és desszertekkel is bőven büszkélkedhet, melyek mind-mind igen gazdag íz világgal rendelkezik. A ftajjar Málta közkedvelt kenyere. Az imqaret egy tipikus máltai édesség, mely datolyával van megtöltve, e mellett még a narancs a szegfűszeg csodálatos ízeivel is találkozhatunk. A qassatat egy hússal töltött mini lepény jellegű sós tészta étel, melyben van még borsó és spenót is. Lehetőleg melegen fogyasszuk, hisz úgy kapjuk vissza a tökéletes íz világot. Persze nem csak ételekben, hanem italokban is bővelkedik Málta. A CISK a helyi sör, melyet nagyon szeretnek, mint a helyiek mind az oda látogató turisták. A shandy is egy sörös ital csak citromlével van vegyítve. Persze nem csak alkoholos, hanem különleges alkoholmentes italt is találunk a Kinnie-t mely igazából egy limonádé, de színét és ízét nézve kicsit más, mint az Európában megszokott.
Ha Máltán járunk, feltétlenül szakítsunk időt magunknak a nyugodt pihenés mellett a látnivalók megtekintésére. Valleta mint a sziget fővárosa, csodálatos erődrendszerrel van körülvéve. A városkapu, mint látnivaló magában foglalja a Szent János Katedrálist vagy a régészeti és hadtörténeti múzeumot is. Nem csak kulturális látnivalók vannak Máltán, hanem a vízi sportok kedvelőinek is kedvez a sziget. Búvárkodásra kimondottan alkalmas a terület és több csodálatos részt is fel tudunk fedezni a víz alatti életből. Málta utazás
Kiemelt máltai hoteleink: