Kyrenia, Észak-Ciprusi utazás

Ciprus igazán sok témát és esélyt megérdemel, hiszen nagyon érdekes és különleges kis szigetország a Földközi-tengerben. De most nem a kettéosztott fővárosáról vagy két nemzet uralta életről lesz szó, hanem egyik kedvelt üdülő részéről Kyrenia-ról. Észak-Cipruson található és hatalmas kedveltség örvend. Első körben azoknak ajánlanám ezt a helyet, akik a pihenést részesítik előnyben, hiszen a városka a nyugodtságával ennek tökéletesen eleged tud tenni. Ha történelmi szempontból közelítjük meg a helyet, akkor egészen időszámításunk előtti 10. századig vissza tudunk menni, hiszen ebből az időből származnak az első emlékek. A luxus szállodák a homokos tengerpart mellett terülnek, valamint a város apró házai és a múltat idéző utcái rengeteg különleges emléket nyújtanak.

A városka mögött húzódik el a Kyrenia-hegy, melynek lábánál helyezkedik el a festői szépségű város, és annak minőségi szálláshelyei is. Minden képen vessünk egy pillantást a Kyrenia-várra, mely már a bizánci idők óta áll és túlélt rengeteg kalóztámadást is. Később persze funkcióját vesztette és börtönné alakult át. Ám ami miatt érdemes ide felmenni, hogy a magasból beláthatjuk az egész kikötőt és ezt a látványt biztos, hogy nem felejtjük el olyan gyorsan, hiszen pompás.

Általában egy nyaralás csak részben áll pihenésből, a másik részét szeretjük felfedezésekre fordítani, hiszen nem minden nap jut el az ember egy másik országba, egy teljesen más kultúrába. Erre itt is teljes mértékben lesz módon és lehetőségünk, hiszen számos múzeummal és templommal is találkozhatunk. A hajótöröttek múzeuma érdekességnek számít, hiszen még Nagy Sándor idejéből is maradtak itt fent hajók, melyeket meg lehet tekinteni. Több fellegvár is található Észak-Cipruson, ám az összes közül a leghíresebb a Szent Hilarion fellegvár. A szerepe nem volt más, mint védeni a várat és már a fent magasból hamar kiszúrni, ha ellenségek közelednek a vízen keresztül.

Akik más szemszögből is kívánják megnézni a helyi nevezetességeket, neki ajánlanom a Bellapais apátságos, mely gótikus stílusban épült fel. A hegység oldalában található és számos érdekességet hordoz magában. Érdemes ide elutazni és a pihenés mellett ezeknek az emlékeknek is némi időt szentelni és meglátogatni őket.

Egy tökéletes nyaralóhely, melyről még eddig rosszat talán nem is hallottunk. A szállodák rengeteg programmal és szórakozási lehetőséggel várják a kedves vendégeket. Vannak alacsonyabb és magasabb kategóriájú szállások, melyek akár csúszdákkal és animátori programokkal egyaránt rendelkeznek. Cipruson rengeteg fakultatív program van, agy az egyik nap keretein belül akár a fővárost is felfedezhetjük és megtudhatjuk miről is szól pontosan a kettéosztott város története és hogy, hogyan élnek ott az emberek. Ciprus utazás,Ciprus nyaralás

Kiemelt ciprusi szállodáink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük