Havanna, kubai utazás

Kuba a Karib térség egyre kedveltebb része, mely hatalmas fejlődésen ment keresztül ha a turizmusát vesszük figyelembe. Magyarországról a novembertől áprilisig tartó időszakban utaznak ide a legtöbben hiszen itt ilyenkor is tökéletes az időjárás valamint a víz, viszont nincsenek már és még hurrikánok. Kuba fővárosa Havanna, mely az ország fénypontja ha a kultúra megtartását vesszük figyelembe. Igai különleges város, melynek a történelme sem elhanyagolható. Egyet érdemes észben tartanunk mielőtt ide látogatunk el, ha úgy jövünk el ide, hogy nem járunk utána a városnak akkor lehet, hogy csalódás lesz a vége.

Igazi kommunista város, mely manapság egyre kevesebb van a földön, ezért is olyan különleges hely ez. Ide csak úgy nem jutnak be a világmárkák és ennek köszönhetően itt egyáltalán nem a megszokott helyeket fogjuk látogatni. Nem egy McDonaldsba megyünk majd el enni, és biztos, hogy nem egy hatalmas bevásárlóközpontban szeretnék majd bevásárolni. Valamennyire ez is szépsége a városnak és az országnak egyaránt.

Az itt élő emberek rendkívül kreatívak és sok mindenben megfigyelhető. Ha a tengerpartra megyünk alapból Kubába, akkor minden féle képen iktassuk be a Havannai kitérőt, hiszen ha erről lemaradunk egy örök életre bánni fogjuk. Hiszen Havanna az igazi Kuba, itt aztán megtalálható az a hangulat amit várunk. Még a spanyol időkből maradtak fent fantasztikus építészeti remekművek, de e mellett még rengeteg csodálatos építmény látott itt napvilágot. Az óvárosi rész egyszerűen magával ragadja az embert és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már órák óta bolyongunk és még mindig nem untuk meg a látványt és a hangulatot.

A várost érdemes egyszer szervezetten felfedezni, hiszen akkor az össze olyan helyet látni fogjuk, amit az idegenvezetők fontosnak tartanak és amitől híressé vált Havanna. De ha túl vagyunk ezen a körúton akkor minden képen felfedezném a várost egyénileg is hiszen olyan helyekre juthatunk el melyekre nem is gondolnánk, hogy ilyen létezik egy ilyen és hozzá hasonló városban. Az itt élő emberek tökéletesen együtt tudnak élni a turistákkal és a folyamatosan jövés-menéssel, ám nem alázkodnak meg senkinek és igazából nem is nagyon foglalkoznak velük.

Ha valaki rajong a retró dolgokért, mint például az autókért akkor itt a helye, hiszen Kuba és persze Havanna híres a régi amerikai autóikról és hatalmas sok férőhelye járművekről. Itt folyamatosan úgy érzi magát az ember, mintha valami közlekedési múzeumban lenne. Esténként persze nem csak az autóknak hódolhatunk a kubai szivarnak és a salsának is. Lehetőség van táncolni és együtt ropni a helyi emberekkel, miközben bevezetnek minket ebbe a csodálatos világba.

Kubai utazás, Kuba nyaralás

Kiemelt kubai szállodáink:

Varadero, kubai nyaralás

Életünk során már mindannyian elkalandoztunk a gondolattal, hogy el kéne utazni Kubába, hiszen egy izgalmas kultúra, felejthetetlen élményekkel. Mint minden országnak, itt is megtalálható a legtökéletesebb nyaralóhely, ahova a legtöbb turista látogat el évről-évre és ez a hely nem más, mint Varadero. Persze azt érdemes tudni, hogy mesterségesen alakították ki ezt a területet a turisták számára, hogy itt megtalálják a tökéletes nyaraló helyüket. Tiszta és csodálatos tenger és homokos part vár mindenkit és teljesen más életkörülmények, mint Kuba más részein, így az igazi kubai hangulatot lehet, hogy csak a fővárosban találhatjuk meg.

Eléggé szimpatikus az-az ott nyaralóknak, hogy ennek a helynek a mesterségessége miatt, valamint, hogy életszínvonalban kicsit másabb, mint az igazi Kuba, így a biztonság is sokkal jobb, így nem kell aggódni a zaklatástól vagy támadásoktól. Régen még kubai ember sem lehetett ez a kedvelt helyen, mára már engedett ezen a szigoron a kormány és így lehetőséget kapnak a kubai lakosok is, hogy megszálljanak azokban a csodálatos szállodákban. Rengeteg turista fordul meg itt, de ezek közül a spanyolok, az olaszok és a németek vannak a legnagyobb többségnek, hiszen ők nagyon szeretik ezt a helyet. Előnyt jelenthet, hogy itt jóval kevesebb az orosz turista, mint sok más helyen, hiszen ez már elég nagy távolság nekik is. Az USA-ból egyáltalán nem jöhetnek turisták és ezt a törvényeik tiltják is.

Itt nem nagyon találkozunk a politikai plakátokkal és egyéb hozzá hasonló tevékenységekkel, ezzel is figyelve arra, hogy a turistákat elzárják az ilyen dolgoktól és tökéletessé tegyék az ott eltöltött nyaralásukat.

Varadero télen-nyáron egyformán utazható, így a tengernek a hőmérséklete is folyamatosan tökéletes. A nyári időszakban azért jó észben tartani, hogy a hurrikán szezon tönkre teheti a nyaralásunkat, hiszen egyik pillanatról a másikra jöhet a felhőszakadás. A fehér finomhomokos tengerpart pálmafákkal van szegélyezve, mely csodálatos látványt nyújt és ami igazi paradicsomi hangulatot kölcsönöz az egész tájnak. A víz kellemesen mélyül, így a turisták nagyon szeretnek a parton lenni és pancsolni, még talán jobban, is mint a szállodák saját medencéjükben.

Rengeteg kikapcsolódási és szórakozási lehetőség van Varaderoban és Kubában is egyaránt. Ha már ott járunk, feltétlenül el kell látogatni Havannába, mely az ország fővárosa, hiszen itt aztán részesei lehetünk az igai kubai ritmusnak. Táncolhatunk salsát, szívhatunk igazi kubai szivart és jó sok rumot ihatunk. Ezek mind-mind Kubához tartoznak. Persze Havanna mellett, kirándulhatunk és búvárkodhatunk is, valamint a szállodák is rengeteg program és szórakozási lehetőséget nyújtanak.

Kuba utazás, Kuba nyaralás

Kiemelt kubai szállodáink:

Nagy kubai körút

Kuba egy igazán különleges kis sziget ország, mely a szivarjai, a csodálatos tengerpartjai és persze a Salsa mellett még rengeteg élménnyel várja az oda látogató kedves vendégeket. Így ha nem csak a tengerparti pihenésre, avagy a város forgatagára várunk, hanem szeretnénk minél többet megismerni belőle, akkor a Nagy körutat minden szempontból csak ajánlani tudom. Pihenünk, várost látogatunk, és közben megnézzük a sziget déli illetve nyugati részén mi is történik, hogyan zajlik ott az élet. Az emlékezetes utazásunk két hétbe fog telni, az indulás első napjától egészen az érkezésig. Az elszállásolás három, avagy négy csillagos szállodákban történik meg mindegyik városban és mindenhol teljes panziós ellátás biztosított. Lássuk is, hogyan épül fel ez a csodálatos út.

Az első nap természetesen nem szólhat másról, mint az utazásról és ahhoz kapcsolódó izgalomról és vágyról. Az első szálláshelyünk Havannában lesz, ahol kellemes vacsora keretében pihenhetünk és elkezdhetünk ismerkedni a helyi szokásokkal.

Miután kipihentük magunkat második nap neki is láthatunk utunk felfedezésének és ez által el is kezdhetjük a lenyűgöző Havanna városának a feltérképezését. Minden képen látni kell az óvárosi részét és a Katedrális teret. De a Forradalom tér, vagy akár a Havannai egyetem is nagyon érdekes képet nyújtanak. Ebédelési lehetőség biztosított egy kedves kis étteremben, majd újra nyakunkba vehetjük a várost.

Nincs utazás kirándulás nélkül és mi ezt a harmadik nap meg is tesszük. A szigetnek a nyugati részét fedezzük fel, annak is a híres Pinar del Rio tartományát. Itt betekintést nyerhetünk az igazi dohányültetvények rejtelmeibe, valamint látogatást teszünk a ma már az UNESCO világörökség részét képező Vinales-völgyébe.

Negyedik nap felkerekedünk Havannából és Cienfuegos felé vesszük az irányt. Ez egy nagyon szép gyarmati város, mely a kubai történelem alapját is képezi. Este elfoglaljuk a szállásunkat, mely Trinidadban lesz.

A délelőtti órákban Trinidadot fedezzük fel, hiszen híres az érdekes házairól valamint a cukorültetvényeiről is. Délután újra útnak indulunk és Camagüye felé vesszük az irányt, ahol egy fergeteges vacsora mellett a szállásunkat is elfoglalhatjuk.

A hatodik nap ismét város felfedezésről fog szólni, így megtekintjük a katedrálist a város leghíresebb terét is. Délután a híres zarándokhelyre látogatunk el, El Cobreba. Estére elhagyjuk régi szállásunkat és megismerkedünk az újjal Santiago de Cubában.

A nyolcadik naptól kicsit más fordulatot vesz az utazás, hiszen belső repülőjárattal Varaderóra megyünk, ahol egy csodálatos tengerparti szállodában töltjük el a maradék pár napot. Az utazásunk végét igazi pihenéssel és tengerparti sétákkal tölthetjük el, feltöltődhetünk a hazatérésre és az otthoni forgatagra. Kuba utazás, Kuba nyaralás

Kiemelt kubai szállodáink:

Kuba 3*-os szállodái

Kuba történelme egészen az 1492-ig nyúlik vissza, mikor is a Nagy földrajzi felfedezéseknek köszönhetően ráleltek erre a kis szigetre. Talán a végletek országának is mondhatnánk, hiszen ha a turizmusát nézzük, akkor az egzotikus desztinációk között is előkelő szerepet foglal és a turistáknak a luxust is tudják és szeretnék is nyújtani, másrészt viszont a saját népe között hatalmas szegénység terül el. Így egyáltalán nem meglepő a kontraszt a város és a tengerpart között. Hisz az egyikben a zsúfoltság a kosz és a szegénység várja az ember, míg a másik helyen az azúrkék tenger a fehér homokos partjával. Persze az, aki egyszer ide elutazik, igazi álmot élhet át, és imádni fogja minden egyes pillanatát az itt töltött napoknak. Kubában, is mint mindenhol rengeteg szálláshely található meg, ám három csillagosnál lejjebb nem érdemes már próbálgatni őket. Így ma három csillagos szállodákat fogok bemutatni Önöknek, hogy hol is vannak és mit is nyújtanak a kedves vendégeknek.

Aguas Azules Hotel 3*

A szálloda közvetlenül a tengerparton helyezkedik el, mely évente rengeteg vendéget fogad. Ami nagyon szimpatikussá varázsolja, hogy mindig All Inclusive ellátási formával találkozhatunk, így egész nap teljes mértékben meg van oldva az ellátásunk. A szálloda szobái tükrözik a térség hangulatát és igen jól felszereltek. A meleg ellen a légkondicionáló nagyon jó szolgálatot tesz. Nappalra animációs programokat, míg estére rengeteg szórakozási lehetőséget találunk. Gyermek és rendes medencék mellett, akár strand röplabdázhatunk is, vagy kipróbálhatunk több féle vízi sportot is.

Villa Tortuga Hotel 3*

Összesen 100 méter választja el a szállodát a csodálatos hófehér homokos tengerparttól, mely lélegzetelállító trópusi környezetben helyezkedik el. Összesen 292 szobát találhatunk, valamint a szálloda Varaderotól egyáltalán nincsen messze. Itt nem a szobák luxus érzésében kaphatjuk meg azt, amit várunk, hiszen nagyon letisztult és egyszerű berendezésekkel találkozhatunk. Inkább az ellátás és a szórakoztatás az, ami itt nagyobb hangsúlyt kap. Az All Inclusive ellátásban nagyon oda figyelnek minden apró részletre és szeretnek is kedves vendégek kedvében járni.

Vedado Hotel 3*

Havanna egyik közkedvelt szállodájáról van szó, mely igen jó helyen helyezkedik el. Tengerparti sétányok és fantasztikus éjszakai élet vár arra, aki itt szeretné eltölteni az álmai nyaralását. Az összes szoba fürdőszobával van ellátva, melyek az egyszerűbb és tisztább vonalakat követik. Kevesebb a szállodában a szórakozási lehetőség és összesen egy kisebb medencével rendelkezik, melyet a tetőn találhatunk meg. A szálloda ellátása is különbözik, mert az alapár csak a reggelit foglalja magában. Bár attól mert a szálloda kicsit egyszerűbb, még csodálatos pillanatokat tud nyújtani. Kuba nyaralás, Kuba utazás

Kiemelt kubai szállodáink:

Kuba és szerelem

Kuba az a hely, amiről első körben mindenkinek a szivar, a rum és a salsa jut az eszébe, holott ennek egyáltalán nem így kéne lenni, hiszen ebben az országban egy igazi forró hangulatú esküvőt vagy éppen nászutat tudunk eltölteni. Manapság egyre kedveltebbek az olyan esküvők amik nem attól lesznek különlegesek, hogy mennyi ember vesz részt, hanem inkább attól, hogy tartják meg. Ezért a külföldi esküvők most élik világukat, és ha kicsit elrugaszkodunk a megszokott helyszínektől, akkor Kuba egyszerűen tökéletes lehet, és valóban egy igazi örök emléket fog jelenteni.

Bemutatok Önöknek két szállodát, melyeket akár esküvő, akár nászutas csomaggal is lehet választani.

Hotel Palacio del Marqués de San Felipe 5*

A szálloda Havanna egy nagyon kedvelt részén helyezkedik el, ahonnan könnyedén felfedezhetjük az egész várost. Maga az épület koloniál stílust képvisel, amitől nagyon romantikus hangulatot áraszt. Esténként az utcáról halhatjuk a salsa forgatagát, mely csak úgy hívogat minket, hogy mi is táncoljunk együtt a helyi emberekkel. A szálloda magas színvonalú kiszolgálással és minőségi ételekkel várja az ide utazó kedves vendégeket.

Royal Hicacos by Blue Diamond Resort 5*

Feltétlenül meg kell említeni a szállodáról, hogy ez kimondottan csak felnőtteknek szól. Nem is véletlen, hogy esküvő és nászút szempontjából is nagyon kedvező. Varadero településén fekszik egy lenyűgöző tengerparti részen, ahol a magas kiszolgálás és minőség mellett, igazi szakképzett esküvőszervezőket is találhatunk a helyszínen. Ha az álma egy nőnek, hogy a türkizkék tenger mellett mondja ki a boldogító igent, egy meseszép fehér ruhában miközben a talpát csiklandozza a homok, akkor itt mindez valóra fog válni.

Esküvői csomag tartalma:

Az esküvői csomagok lehetnek bizonyos téren eltérőek, de legtöbb tartalmazza a következőket, melyeket leírok Önöknek. Az esküvő szervezéséhez helyi koordinátor jár, aki kézben tartja a dolgokat és figyelik mit is szeretnénk pontosan. A dekoráció miatt nem lesz gondunk, hiszen azt a szálloda állja. A helyszín lehet a tengerparton vagy éppen a szállodában, ahol pavilont állítanak fel nekünk, elkészítik a menyasszonyi csokrunkat, a párunk kitűzőjét és persze, hogy hivatalos legyen minden még két tanút is kapunk ajándékba. A szertartás után mindenkinek jár a gyertyafényes vacsora, kellemes hangulatú zenei aláfestéssel, valamint egy ifjú házasok, vagy éppen hasonló feliratú szövegű póló is jár ajándékba.

Nászutas csomag tartalma:

Nem csak az esküvőnket tölthetjük el Kubában, hanem a nászutunkat is. Ilyenkor hasonló luxusban és odafigyelésben lesz részünk, mintha akár az esküvőnket tartanánk ott. Nászutasként, ha előre jelezzük akkor magasabb kategóriájú szobát kapunk bor bekészítéssel. Mindig figyelnek arra, hogy vacsorának teljes nyugalomban tudjuk eltölteni és koktélokkal kedveskednek mellé. Ajándék fénykép az útról.

Kuba nyaralás, Kuba utazás

Kiemelt kubai szállodáink:

Kuba gasztronómiája

Kuba egy igazi kis ékszerdoboz, mely sok érdekességet rejt, és rengeteg lehetőséget tartogat magában. Úszkálhatunk a delfinekkel, részt vehetünk autó kiállításon és pihenhetünk is. De nem csak ezek számítanak érdekességnek, hanem a konyhaművészete is. Nézzük mitől is olyan ínycsiklandozó a gasztronómiájuk. Az már egyáltalán nem meglepő, hogy itt is több nemzet hatásait vélhetjük felfedezni, hiszen részben ez köszönhető a nagy földrajzi felfedezéseknek, részben majd az amerikai megszállásnak is.

Fő ételük, melyet mindenképpen érdemes megkóstolni, ha ott járunk az nem más, mint az Ajíaco, vagy ismertebb nevén a szárazleves. Azért száraz leves, mert igazából nagyon kevés lé található rajta, szinte nincs is. Több féle változata létezik, melyet a kubai emberek annyira szeretnek, hogy rendszeresen fogyasztják és készítik. Másik nagyon kedvelt ám ez már hagyományosan kubai fogás a congira, vagy más néven babos rizs. Ezt köretként fogyasszák sült banán vagy különféle saláták mellé. Érdemes tudni, hogy Kubában nem teljesen azt jelenti a saláta kifejezés, mint nálunk. Öntetet nem fogyasztanak egyáltalán mellé, valamint teljesen friss zöldségeket tartalmaz apróra vágva és összekeverve. A maximum, ami rá kerül az egy kis borecet vagy olívaolaj.

Húsban itt egyáltalán nincs hiány, a kubai emberek nagyon szeretik és rengeteg is fogyasztanak belőle. A hús bár tág fogalom, jó, ha mindenki tudja, hogy náluk a sertés hús az, ami a legjobban megy. Csirkehúst sem vetik meg, ám az ízletesebb részeit csak szállodákban találhatjuk meg. Az éttermek egyik kedvence, mely az étlapokon is nagyon előkelő helyen szerepel, a krokodil hús és a cápahús. Vannak olyan helyek, ahol úgy tenyésztik ezeket az állatokat, mint nálunk a csirkét vagy a kecskét. Persze senki se ijedjen, meg nem csak ezeket lehet Kubában enni, a központban és a szállodákban található éttermekben nemzetközi ízekkel is találkozhatunk, így éhen biztos nem fog senki sem halni. Az íncsiklandozó barbecue-t mindenki Amerikához köti, ám eredetileg innen ered a grillezés mestersége.

Ha az utcán szeretnénk elfogyasztani valami ízletes ételt, akkor már nehezebb dolgunk, lesz, hiszen ott már célszerű oda figyelni a büfé minőségére is. Sajnos ezek a kifőzdék vagy büfék nem túl jó minőségű ételeket kínálnak az arra járó turisták számára. Persze találhatunk helyes kis házi éttermeket, ahova már érdemes betérni, mert jó ételeket ehetünk, kedves kiszolgálás mellett.

Lehet, hogy ételeik szempontjából a kubaiak kicsit gyengébbek, mint mások, ám ez hamar tovaszáll az emlékezetünkből, ha megkóstoljuk a híres kubai rumot. Nem csak tisztán tudjuk inni, hanem koktélok formájában is, hiszen abból is rengeteg készítenek a Kubában élő emberek. Kuba nyaralás, Kubai utak

Kiemelt kubai hoteleink: