Kemer, törökországi utazás

Törökország több részre osztódik fel, ha a turizmusát nézzük. Már szinte az összes kedvelt régióját bemutattam Önöknek, már csak a szintén népszerűségnek örvendő Kemer maradt hátra. A Taurus-hegységben helyezkedik el, és a sok látogatót vonzó Antalya városától körülbelül, olyan 50 km-re található. Nagyon jó példája a város annak, hogy lehet egy aprócska halászfaluból rövid idő alatt egy méretes és elismert üdülőövezetté kinőnie magát. Kikötőében számos igen drága yacht-tal is találkozhatunk, hiszen Törökország egyik legfelkapottabb kikötőjéről van szó. Fejlődéséhez és biztonságához az is hozzá járult, hogy felfedezték azt, hogy az óriási esőzések mekkora kárt tudnak okozni a hegyek felől, így építettek egy igen méretes kőgátat a város védelmében.

A tengerparton fekve egyszer elénk tárul a csodálatos kék víz, mely tisztaságáról is híres, másfelől egy másik nézőpontból nézve a Taurus-hegység vonulata töri meg a megszokottnak hitt látványt. Attól itt nem kell tartanunk, hogy netán unatkozni fogunk, hiszen mondhatni minden étterem késő estig van nyitva, melyek még akkor is szeretettel várják a betérő vendégeket. Két különböző strandod vélhetünk felfedezni, melyek közül a szállodák előtt elterülőről érdemes tudni, hogy úgy nevezett strand cipőre szükség lehet a sok kavics miatt, a másik strand a kikötőnél található, mely más inkább homokos és apró kavicsos egyben és itt aztán tényleg rengeteg ember megfordul nap, mint nap. A szállodák felfedezték azt a tényt, hogy a turisták nem annyira vannak oda a kavicsos partokért, így a saját partszakaszaikat megpróbálták inkább homokossá varázsolni.

Látnivalók hiányától itt sem kell aggódnunk hiszen, van belőlük bőven. Ha már Kemerbe járunk, akkor Demrébe feltétlenül el kell látogatni, hiszen ez egy igazi ókori város. Ide tartozik Szent Miklós legendája is, így a Szent Miklós bazilika is minden képen érdekes látványnak bizonyulhat, mely sok titkot is rejthet magában. A városból indulnak különböző hajó utak is, melyekkel több rész is felfedezhető egyszerre, valamint ha valaki nagyon kedveli a természetet és szeret kirándulni, akkor a hegység meghódításának is adhat egy lehetőséget.

Egyszerűen annyira lenyűgöző a város szépsége, hogy vannak, olyan turisták, akik kimondottan csak a hegy és a tenger kontrasztja miatt látogatnak el ide. Ez egyáltalán nem is meglepő, hiszen valóban mesébe illő az egész táj. Így kedvünkre pihenhetünk, napozhatunk, úszhatunk a tengerben, és ha úgy tartja kedvünk, akkor búvárkodhatunk is, melyre szakképzett oktatók vannak segítségeinkre. A szállodák többsége animátori programmal kedveskedik a vendégeinek és mind e mellett még rengeteg sport és egyéb más tevékenységekkel is. Törökország nyaralás, Törökország utazás

Kiemelt török szállodáink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük