Nyári közkedvelt szállodák 2018-ban

Mint minden évben vannak olyan szállodák, melyek hatalmas népszerűségnek örvendenek az oda látogatók köreiben. Ez 2018-ban sem lesz másként. Már most mindenki azon gondolkozik, hogy melyik irány fele vegye az utat és, hogy hova is utazzon. Mindig vannak újabb és újabb szállodák, valamint olyanok, amelyek évről évre nagy látogatottsággal bírnak. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ma már két vagy több gyermekkel sem jelent gondot az utazás, hiszen a nyári desztinációk közül a legtöbb rendelkezik olyan család barát szállodákkal, melyeknél egy percnyi unatkozási lehetőségünk sem lesz.

nyár vége

Bemutatok néhány szállodát különböző desztinációkból, melyek igen nagy látogatottságnak örvendnek valamint már most lehetők őket előfoglalási kedvezménnyel foglalni.

Bulgária egyik meseszép szállodája Sunrise All Suites Resort 4*, mely Obzor településen helyezkedik el. A homokos tengerpart mindösszesen 250 méterre található, amit nem neveznék túl nagy távolságnak. Ellátás szempontjából All Inclusive ellátással találkozhatunk, ami biztosítja számunkra a háromszori étkezést, az italfogyasztást egész nap. Az étkeztetés svédasztalos rendszerben működik, de lehetőség van kipróbálni az a’la carte éttermet az ellátás formájában egyszeri alkalommal. A mindennapos szórakozásról az animációs programok gondoskodnak, melyek kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedvelt elfoglaltságok nyújtanak. A felnőtteknek és a gyermekeknek is lett külön-külön medence kialakítva, így ha valaki nem szeretne egész nap a tengerparton lenni, de csobbanni szeretne az is meg tudja oldani. A sportokat kedvelők is megtalálhatják a számukra megfelelő kikapcsolódást, hiszen lehet íjászkodni, focizni vagy akár asztaliteniszezni is.

6768

Korfu is remek szálláslehetőségeket és kikapcsolódást nyújt számunkra. A Century Resort 4*-os szálloda Archaravi tengerparton található. Családok szempontjából nagyon kedvelt a hely, hiszen játszótér és gyermekmedence is megtalálható a felnőtt medence mellett. A napágyak és napernyők használatáért nem kell fizetni, így biztosítják azt, hogy még kényelmesebb legyen a nyaralásunk körülményei. Ez egy nyugodtabb szálloda, ahol a pihenni vágyók biztos meg találják a számukra megfelelő kikapcsolódást. A szálloda ellátásáról a központi étterem gondoskodik, mely mellett azért egy snack bár is mindig figyeli, hogy ki mire vágyik.

1

Le Chateau Lambousa 5*-os szálloda Észak-Cipruson helyezkedik el. A tengerpart mindösszesen 300 méterre található, ami szerintem egy kellemes sétának tudható be. A szállodát 2014-ben újították fel teljesen, aminek köszönhetően kialakításra került egy központi étterem is. Három különböző helyen találkozhatunk bárral, így felfrissülhetünk a lobbynál, a medencénél és tengerparton is. Családok körében eléggé közkedvelt szálloda, hiszen a gyermekpancsoló mellett animációs programok is szórakoztatják a kicsiket. Az ellátás formáját tekintve bármelyik kérhető, amelyik nekünk a legkényelmesebb. Talán az All Inclusive az, amelyik az egész nyaralásunkról leveszi a gondot.

0_L

Kiemelt szállodáink:

Görögország legszebb tengerpartjai

Görögország egy tipikusan olyan hely, mely mondhatni mindig ugyan annyira volt kedvelt és látogatott is. Ennek egyik oka, hogy nagyon vendégszerető ország, eléggé megfizethető és igazán csodálatos látnivalókkal bír, melyeket érdemes felfedezni. Persze nem csak ezek miatt utazunk ide, hanem a tenger által nyújtotta pihenési lehetőségek miatt is. Így szeretném is megmutatni Önöknek azt, hogy melyek az országnak a legszebb partszakaszai.

  1. Balos

Ez a partszakasz Kréta szigetén található. Igazi kontrasztok határolják be ezt a részt, hiszen a hegyek szépen lassan fehér homokká alakul, addig a kristálytiszta víz mossa a partjait. Ha Kissamosból hajóval kirándulunk, biztos, hogy ezt a részt is meg fogjuk csodálni majd.

g1

  1. Sarakiniko

Peloponészosz félszigetéhez tartozik. Akik már itt jártak, úgy gondolják, hogy igazi élményszámba megy ennek a strandnak a meglátogatása és az itt töltött idő. Fehér sziklák veszik körbe a homokos tengerpartot, mely festői képet ölt. A vize olyannyira tiszta és szép, hogy sokaknak ez a véleménye, hogy ez a hely e miatt a legszebb az egész világon.

g2

  1. Navagio

Erről a helyről már biztos, mindenki hallott, vagy legalábbis látta már az ember képeslapokon, csak akkor még nem sejtette hol van, csak az érezte, hogy ide el kell jutnia. Zakynthos szigetén található, de csak hajóval tudjuk megközelíteni ezt a részt. A legnagyobb látványosságát a parton a homokba süllyedt hajóroncs.

g3

  1. Elafonissos

Ismét egy olyan partszakasz mely Kréta szigetét teszi még gazdagabbá. Ami a hátránya, hogy sok itt a turista, így ez a zsúfoltság érzését keltheti bennünk, viszont kellemes sétákat tehetünk itt, és felfedezhetünk csendesebb részeit is.

g4

  1. Egremnoi

Igazi kis kincs Görögország szívében, melyet nagy titkok őriznek. Türkizkék vízzel és kellemes fehér homokkal találkozhatunk.

g5

  1. Myrtos

Kefalonia is nagyon kedvelt hely, és itt található meg ez a strand, melyet a görögök a legjobbak közé sorolnak. Igazi egzotikus hangulatot képez neki a part mentén húzódó sziklák, melyek fehér homokba mennek át.

g6

  1. Plaka

Naxos sziget hosszú partszakasza, mely aranyhomokkal rendelkezik. Majdnem az egész szigetet körbeövezi egészen Nixos városától. Ha ügyesek vagyunk, olyan részeket is találhatunk, ahol nem fog minket szinte senki sem zavarni, és ahol elbújhatunk mások elől.

g7

  1. Super Paradise

Mykonos csodálatos szigetén található, ahol kristálytiszta kék vízzel találkozhatunk. Busszal és úgy nevezett taxi-csónakkal is jól megközelíthető.

g8

  1. Paradise

Kos szigetén található, mely nevét nem véletlenül kapta. Finomhomokos tengerpart várja az oda látogatókat, a nyugodt partjával és kellemes vizével együtt.

g9

  1. Porto Katsiki

Lefkadatól nem messze található meg, mely a sziget igen kiemelkedő részét képezi. Sziklák övezik körbe a partot, melyekről könnyen. Lépcsők segítségével juthatunk le a partra. Görögország utazás, Görögutak

g10

Kiemelt görög szállodáink:

Görögország TOP 10 látnivalója

Itt aztán nem kell aggódnunk azon, hogy nincs látnivaló, hiszen már maga a szigetei megérnek egy misét, nem is beszélve az épített vagy a természeti örökségeiről. Évente nagyon sok turistát vonz az ország, és benne is van a legkedveltebb desztinációk körében. Mind történelmi, mind pihenési szempontból is igen sok lehetőséget rejt magában. Nézzük is meg miket is tartalmaz a TOP 10 látnivaló lista.

  1. Athos-hegy

Az Athosz-hegy igazi látványosságnak számít, hiszen összesen 20 kolostornak ad otthont. A Halkidiki félszigeten található és összesen 1400 szerzetes él a kolostorokban. Jó tudni, hogy nőknek a látogatás szigorúan tilos, ide csak férfiak mehetnek el. Persze ők is nagyon komoly ellenőrzésen mennek keresztül.

g11

  1. Mystras

A 15. század körül ez a hely volt Peloponnészosznak a fővárosa, melyen uralkodói a bizánci császár családjából jöttek ki. Történelmi szempontból igazán izgalmas, hiszen csodálatos romokat találhatunk itt.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

  1. Lindos

Ez a kis falu Rodoszon található, melynek utcái a macskaköveivel igazi középkori hangulatot ébresztenek. A város melletti hegyen található a falunak az akropolisza, ahonnan csodálatos látvány tárul elénk a kikötőről és a partról.

g13

  1. Samaria-szurdok

Kréta szigetén található ez a hosszan elnyúló szurdok, melyet rengeteg turista keres fel évről évre. Az itt tett kirándulás alkalmával fenyő- és cipruserdőket fedezhetünk fel.

g14

  1. Myrtos strand

A Myrtos strand Kefalóniában található, melynek a különlegessége a víz szépségében rejlik. A tenger vize a kék több színében pompázik, melyeket már csak a fehér kavicsok tesznek még varázslatosabbá. A legjobb strand címet is méltón viseli.

g15

  1. Delphi színház

Az ókori Görögország egyik fontos színhelye volt a vallás szempontjából. Egy domb tetején található meg ez a színház, azért, hogy nem csak a színházban, hanem a tájban is tudjanak gyönyörködni a vendégek.

g16

  1. Meteorák

A Meteorák az melyről már mindenki hallott, hiszen nagyon kedvelt hely az utazások alkalmával egy fakultatív program szempontjából. A csodálatos kolostorok a hegy tetejére épültek, melynek megközelítése még a mai napig nem a legegyszerűbb dolog a világon.

g173. Mykonos

Mykonos Görögország egyik szigete, mely a sajátos stílusával lett igen népszerű. Elvarázsol mindenkit a szűk utcáival, melyeket fehér lépcsők kötnek össze. Az éjszakai élete is nagyon kedvelt, hiszen itt talán még nagyobb élet van éjjel, mint nappal.

g18

  1. Parthenón, Akropolisz

Athén csodálatos városában található, meg ez a híres templom. Évente rengeteg turista látogatja meg ezt a helyet. Építése még az időszámításunk szerinti időben kezdődött meg.

g19

  1. Santorini

Santorini igazi kis görög sziget, mely a hófehér fehér tetős házairól a leghíresebb. Ide azért szeretnek annyira ellátogatni az emberek, mert a tipikus Görögország érzését keltik az emberben. Görögország utazás, Görögutak

g20

Kiemelt görög szállodáink:

Görögország TOP 10 szigete

Görögország nem csak a szárazföldi részeiről híres, sőt talán a szigetvilági még inkább kedveltebb lett az utóbbi időben. Sokszor azért mond le az utas arról, hogy szigetre utazzon, mert fél attól, hogy sziget mivoltából adódóan nincsen elég látnivaló, vagy éppen nem annyira fejlett. Ez egyáltalán nem igaz. Amiben eltér a sziget a szárazföldtől az-az, hogy minden oldalról a tenger határolja körül. Így ott is megkapjuk a látnivalókat, a pihenést és még a napsütést is, miközben a csodálatos parton pihenünk. Nézzük is, hogy melyek is ezek a szigetek.

  1. Rodosz

Ez az egyik leglátogatottabb szigete a Görög szigetvilágnak. Ennek az-az oka, hogy itt mindent megkapunk amit, mi elképzelünk egy görög szigettel kapcsolatban. Egyaránt vannak természeti és épített örökségei is, melyeket érdemes megnézni. Legszebb részei a Pillangók völgye, vagy a Hét-forrás. A strandjai csodálatosak és jól kiépítettek. Igazi egyedülálló középkorból fent maradt óvárosnak ad otthont, melyet még ma is laknak az emberek. Egyszerűen ez az a hely, mely mindenkinek belopja magát a szívébe és ahol lehetetlen rosszul érezni magunkat.

g1

  1. Santorini

3500 évvel ezelőtt egy hatalmas vulkánkitörés pusztított a szigeten, ám még ennek sem sikerült eltűntetnie a szigetet a föld felszínéről. Egy igazi kincsről beszélünk, mely csak gazdagítja a görög kultúrát. A szigetnek a fő látnivalóját a hófehér kék fedeles házak adják, melyek mindenkiben a tökéletes görög képet adják.

g2

  1. Korfu

Korfu a Jón-szigetekhez tartozik, és igen kedvelt sziget lett az évek alatt. Görögországhoz tartozik, ám kinézetre és adottságokban olyan, mintha nem is hozzá tartozna. Szép és rengeteg zöld területet találhatunk, melyek között az olajfa, a gyümölcsök és a gyógynövények illatával találkozhatunk. Fővárosába látogatva igazi csodákat láthatunk.

g3

  1. Naxos

A sziget felszínét csodálatos hegyek borítják, mely változatos tájat varázsolnak. Amiről a sziget elég híres, az a bora, mely a tüzes jelzőt kapta meg. Érdekesség, hogy egészen az ókor óta lakott a sziget, ami nem csak az írásokból derült ki, hanem a falvaikból is, melyek ősi múlttal bírnak.

Naxos. Grce, 2010.

  1. Kréta

Ezen a szigeten aztán minden megtalálható, hiszen nagyon egyedi a szigetnek a változatossága. Megtalálhatóak régi falucskák, valamint a hegyvidéknek is megnézhetjük a kifinomult életét. A görög kultúra egyik legtöbbet emlegetett mítosza is hozzá fűződik, aminek köszönhetően szeretik felfedezni a helyeket a szigeten.

g5

  1. Mykonos

Ez a sziget a buli szigete, melyen sosem áll meg az élet. A kikötőváros igazán szép látványt takar, melyet már csak az éttermek hangulata dob fel még jobban. Nem kell megijedni attól, hogy itt ekkora nagy a nyüzsgés és, hogy akár e miatt már nem azt a görög vendégszeretetet kapnánk. Minden ugyan olyan jó itt is ebből a szempontból, mint Görögország egyén másik szigetein.

g6

  1. Zakynthos

Zakynthos szigete az utóbbi időben lett egyre népszerűbb és felkapottabb, hiszen árérték arányban nagyon kedvező, valamint a természeti adottsági is lenyűgözőek. Ha itt járunk, akkor feltétlenül el kell menni a leglátogatottabb partjához, ahol egy igazi hajóroncsot találhatunk a homokba ágyazódva.

g7

  1. Szkiathos

Ennek a szigetnek a strandjai csodálatosak, melyek nyár közepén tele vannak turistákkal, akik már inkább hasonlítanak rákokra a színük alapján, mint európai emberekre. Nagyon szép kontrasztot ad a szigetnek a homokos part és a fenyőfaligetek.

g8

  1. Délosz

Délosz szigetén nincsen állandó minden napi élet, ám nem is ezért fontos a görögöknek, hanem azért, mert történelmi és régészeti szempontból nagyon értékes. Nyáron persze itt is szép számmal találkozhatunk turistákkal, ám a sziget a valódi képét még ennek ellenére is meg tudja őrizni.

g9

  1. Kos

Ezt a szigetet tartják a legegészségesebb szigetnek a görög szigetek közül, hiszen rengeget, természetes vize van, valamint a termőföldje is igazán termékeny. Ezt már az ókorban felfedezték és az óta óvják a szigetet. Görögország utazás, Görög utak

g10

Kiemelt görög szállodáink:

Görög körút, görög utazás

Görögországi körutunk kilenc napot foglal magába az utazással együtt. Első nap indulunk Budapestről autóbusszal, majd Belgrádon keresztül eljutunk Skopje-be mely Macedónia fővárosa. Itt lesz a szállásunk is, hogy éjszaka ne kelljen utaznunk.

g1

Reggel tovább indulunk Macedóniában és megnézzük a csodálatos látványt nyújtó Vardar folyót és környékét. A nap délelőtti részében jutunk el Szalonikibe, mely már Görögországban található. Itt sem lesz hiány látnivalókban, hiszen megtekintjük a Panoráma kilátót, mely a Citadellán helyezkedik el, vagy a Szent Demeter Bazilikát. Később hatalmas sétát teszünk a parti sétányon, majd utunkat tovább folytatjuk az Olymposz lába mentén. A következő két éjszaka szállását a Meteorák lábánál fogjuk eltölteni, Kalambakaba.

g2

A harmadik napot a Meteoráknak fogjuk szentelni, hiszen az egy annyira lélegzetelállító és különleges hely, melyre pár percet szentelni nem elég. Meredek sziklák tetejére építették ezeket a bizánci kolostorokat, melyeket igazi építészeti remekműnek tartanak, nem is alaptalanul. Összesen hat kolostor látogatható a turisták számára, melyekből mi négyet biztos, hogy meg fogunk nézni, ám ha az időnk engedi, akkor akár ötöt is. A kolostorokat sétálva közelítjük meg, mi alatt akár kellemes fényképeket is készíthetünk ezen a csodálatos helyen. Az egész napos kirándulás alkalmával teljes mértékben fel lehet fedezni ezt a történelmi szempontból is különleges helyet, valamint kellemes ebédet is eltölthetünk a sziklaromok aljánál.

g3

Negyedik napon szállásunkat elhagyjuk és tovább haladunk Dél-Görögország iránya felé. Utunkat direkt úgy tesszük meg, hogy minél több helyet fel tudjunk fedezni, így hegyi utakon haladva eljutunk Amfissa városába, mely ókori falakra épült. Ez után a következő állomásunk Delfi lesz, mely az ókori Görögország egyik csodájának is szokták mondani. Itt megnézzük az Apolló-templomot, a jósdát, valamint a görög színházat is. Nafpaktosz lesz utunk következő állomása, mely Görögország szárazföldi városai közül az egyik legszebbnek mondható. Hatalmas sétát teszünk, megnézzük a fellegvárat, majd Rio hídon jutunk el a Peloponnészosz félszigetre. Szállásunk már itt lesz ezen a csodálatos helyen.

g4

Elindulunk az ókori olimpia színhelye felé az ötödik napunkon. Megnézzük a híres Zeusz templomot, valamint az ókori stadiont is. Innen tovább indulva, elmegyünk Nefpiloba mely egy igazi velencei stílusban épült város, ahol csak három erőd is található. Szállásunk Tolo városában lesz. Hetedik nap Epidaurosz felé vesszük az irányt, ahol a legnagyobb amfiteátrumot nézzük meg, mely az ókori világból maradt fent. Mükéné mindenki számára ismert város, így meg is nézzük az összes nevezetes részét, és a múzeumait is. A nap utolsó állomása Korintosz lenne, ahol a szentélyeket és az értékes antik gyűjteményeit fogjuk megnézni. Estére érkezünk meg Athénba, ahol a szállásunkat elfoglaljuk.

g5

Athén városának felfedezésére is kell legalább egy teljes nap, így a nyolcadik napot erre fogjuk szánni. Egyaránt felkeressük az ókori- és az középkori Athén nevezetességeit és látnivalóit. Lehetőség nyílik szabad program keretein belül sétálni és vásárolni. Nyolcadik nap tovább indulunk Athénból, hogy legyen időnk az utolsó állomásokat is megtekinteni. Az ókori útvonalat követve tesszük meg az utunkat, mely a Thermopülai szorosnál halad el. Sétát teszünk a Tembi-szurdokban, majd tovább indulunk Dion városa felé. Utolsó éjszakánkat Paralia üdülővárosban töltjük majd el, ahol fürdőzési lehetőségre lesz mód és lehetőség. Az utolsó nap már a haza indulásról fog szólni, mely kisebb pihenőkkel lesz megszakítva. Görögország utazás, Görög utak

Kiemelt görög szállodáink:

Kefalonia utazás

Kefalonia szigete a Jón-tengeren helyezkedik el, amelynek, lakosainak száma körülbelül olyan 40 ezer főre tehető. A jón-tengeri szigetek közül ez a legnagyobb területileg. Elhelyezkedését tekintve pont Lefkada és Zakynthos között helyezkedik el, a patrasi öbölben. Nagyon közel található Kefaloniához a híres Ithaka, mely mindenkinek biztos ismert az iskolai tanulmányai során. Mint minden görögországi szigetnek, ennek is van úgy nevezett fővárosa, mely nem más, mint Argostoli. Sajnos a városnak 1953-ban egy földrengés által el kellett pusztulnia, melyet teljesen újjá kellett építenie a sziget lakóinak. Csodálatossá sikerült nekik a várost ismét megépíteni, melynek a sétánya melletti pálmafák és a kikötők igazi mediterrán hangulatot ébresztenek az emberben. Rengeteg kellemes kávézóval és tavernával találkozhatunk, ahol esténként egy koktél mellett üldögélve megismerhetjük a kefaloniai estét.

kefalonia

Természeti jelenségekben sincsen hiány a szigeten, az egyik ilyen kedvelt hely nem messze fekszik a fővárostól ez az úgy nevezett Katavothreszt, melyek víznyelők. Rengeteg olyan különleges földtani jelenséggel bír, mely miatt igazi érdekességnek tartják Kafelonia szigetét. Argostoli partjainál nagyon sok víz tűnik el a víznyelők mély szakadékaiba, mely végül a Melissani-tóba jut el. Van egy tavuk, melynek a mélységét még nem sikerült megállapítaniuk ezt a helyiek csak feneketlen tónak nevezték el, ez a tó az Avithos.

kefaloni1

Peratata település váráról vált híressé, hiszen itt van Ajiosz Georgiosz várának mára még megmaradt darabjai. Régen nem Argostoli hanem Kasztro vagyis ennek a várnak a helyszíne volt a városnak a fővárosa. Az egyik legtöbbet látogatott Nemzeti Park is innen nem messze található, mely a cédrusfák miatt olyan különleges.

kefaloni2

Itt található meg a szigeten a világ 10 legjobb strandja közül az egyik, Myrtos Beach. Igazi strand különlegesség, melyet nagyon kedvelnek a turisták.

kefaloni3

A szigetnek a legnagyobb kikötője Sami, melyet mindenképen érdemes megtekinteni. A sziget jellegzetességét az Enos-hegység adja, mely az egész szigeten végigvonulva megy át. Ezen a hegyen található egyedül Kefaloniai fenyő és a nagyon nagy népszerűségnek örvendő kistestű vadlovak is. Ez is egy tipikusan olyan görög sziget, mely látnivalókban nagyon gazdag és egy percet sem lehet itt unatkozni. Minden pillanatban találunk egy olyan helyet, melyet meg lehet örökíteni fényképezőgép segítségével. Kedvező lehet az ide látogató turistának, hogy nem ez a legfelkapottabb hely Görögországban így nem kell aggódni a nagy tömeg és a zsúfoltság miatt, ezért még fantasztikusabbak lehetnek az ott töltött napjaink. A rengeteg látnivalót mindenkinek feltétlenül meg kell néznie, ám ha egész nap csak a parton fogunk sütkérezni, akkor biztos lemaradunk mindenről. Kellemes sétákat tehetünk a városban vagy éppen a part mentén, megkóstolhatjuk a helyi különlegességeket és akár aktívan akár passzívan is el tudjuk tölteni az ott töltött napjainkat. Kefalonia utazás, Kefalonia nyaralás

Kiemelt kefalóniai szállodáink:

Utazás Kos szigetre

Kos – szigete Görögországhoz tartozik, ám nem messze helyezkedik el Törökország területétől. Egyik fő különlegesség, hogy mondhatni az összes görög sziget közül csak itt nem húzódik végig hegyvonulat, mely átvenné a sziget domináló szerepét. Így itt inkább a laposabb területekre kell számítani. Éghajlatát tekintve nagyon kedvelik a szigetet a turisták, hiszen a hatalmas forróságot jól enyhíti az északi szél. Télen kicsivel több csapadékra lehet számítani, mint az év többi hónapjában, ilyenkor még záporok is előfordulhatnak. Náluk olyan a tél, mint nálunk egy igazi tavasz. Ennek köszönhetően a növényzete igen üde és zöld.

kos1

Kos szigete adott otthon Hippokratésznak, melynek neve az orvostudományhoz fűződik. A sziget fővárosa Kos városa, mely minden kirándulóhelynek a kiinduló pontja, innen szinte bárhova el tudunk jutni. Akár busszal akár autóval megyünk is bejárhatunk mindent, de mivel a sziget elég sík terepen fekszik, ezért ha biciklivel szeretnénk bebarangolni az sem jelent senkinek akadályt.

kos2

Azok, akik kedvelik, a gyógyhelyeket látogassanak el Asklepeiontba, mely nagyon kedvelt gyógyhely. Nagyon régi gyógyhely, melyet a mai napig sokan keresnek fel. Inkább régen volt nagy kereslet a helyre, mikor még adományokból is ellátták az embert. Mára már lehet, hogy inkább csak attól gyógyul az ember, hogy ellátogat oda.

kos3

Az északkeleti parton találhatjuk meg a legkedveltebb strandokat, mint például Lambit, Tigakit és Marmarit. Nagyon kedvelik a szörfösök ezeket a helyeket, mert itt mindig kedvez nekik az idő. Lambit nem egy túl nagy hely, a partja is mindösszesen két kilométer hosszúra tehető. Igazából egy aprócska kis üdülőhely. Tigaki nagy népszerűségnek örvend, ami viszont nagy előnye, hogy nem olyan túl nagy a zsúfoltság. Kellemes éttermekbe és kávézókra bukkanhatunk, valamint a családosok is nagyon jól érezhetik itt magukat, hiszen a tengerpart lassan mélyülő, ami kicsit biztonságosabb a számukra.

kos4

Ha Kos szigetére megyünk nyaralni, akkor a pihenés mellett érdemes kirándulni és túrázni is, melyre a legjobb hely a Plaka – fennsík. Itt aztán tömérdek mennyiségű ciprusfát és eukaliptuszfát találhatunk. Igazi ékszerdoboz ez a hely, minden megtalálható, ami még szebbé teszi a környezetet. Apró patakocskák csörgedeznek minden felé, csicseregnek a madarak, repdesnek a pillangók. Nagyon sok turista keresi fel a helyet, és az ott élő emberek is szeretnek időnként erre látogatni és kirándulni egyet. Kefalos volt régen a szigetnek a fővárosa és Hippokratész szülővárosa is. Ez a hely is legyen mindenkinek azon a listán, amelyen azok a helyek szerepelnek, amiket mindenféle képen szeretnének megtekinteni, hiszen itt is rengeteg csodát láthatunk. Kos szigete igazi kellemes nyaralást tartogat mindenki számára, szerelmes pároknak, családoknak és még a szörfölés szerelmeseinek is. Kos utazás, Kos nyaralás

Kiemelt szállodáink Kos szigeten:

Rodoszi Kolosszus, Görög üdülés

Rodosz Európa földrajzi határán fekvő sziget, mely ma már a turizmusáról a legismertebb, ám a múltja sem elhanyagolható egyáltalán, hiszen ez a sziget az otthona a Világ hét csodái közül az egyiknek, a Rodoszi Kolosszusnak. Alapjáraton vége is nagyon gazdag történelemmel rendelkezik a sziget, de, hogy egy ilyen csodának is az otthona talán még érdekesebbé varázsolja.

rod2

És hogy mi is valójában a Rodoszi Kolosszus? Ezt az igazán érdekes, és az elmondások alapján hatalmas szobrot még Krisztis előtt kezdték meg építeni körülbelül olyan 305 körül. Maga a szobor Zeusz legfiatalabb fiát ábrázolja Héliosz istent. Apjától ő Rodosz szigetét kapta ajándékául. Az építésének oka, egy ostrom volt, hiszen a rodoszi szigetet a makedón nép kezdte el ostromolni és a szigetet védő várfalat bedöntötték. A rodoszi emberek addig imádkoztak aznap este Héliosz istenhez, míg másnap ez a törmelék tömeg egymásra omlott, így elzárva a vizet a sziget elől. Ennek az omlásnak köszönhetően adták fel a makedónok a támadásokat és vonultak vissza. A rodoszi nemzet a törmelékekből végül megépítette a körülbelül 36 méter magasnak megfelelő Héliosz szobrot.

rod3

Ahhoz, hogy a szobor ezzel a monumentális magasságával tartós és biztonságos legyen minden apró részletre oda kellett figyelniük az építés során. Az egész szobor belső alapjául egy vasszerkezet szolgált, melyet agyaggal borítottak be. Maga a szobor belseje kövekkel volt kibélelve, kívülről pedig bronz lapokat helyeztek rá. Elhelyezkedését tekintve kicsit vitatott a dolog, hiszen a leírások alapján a két partot kötött össze testével a tenger felől, ám mivel Rodosznak ott volt a legnagyobb kereskedelmi kikötője, így úgy vélik, hogy ahhoz, hogy valóban ott lett volna, ahova mondják, ahhoz le kellett volna zárni a kikötőt. Az viszont igen nagy kiesést jelentett volna a szigetnek kereskedelem szempontjából. Sajnos a szobor nem volt valami hosszú életű, hiszen életének egy földrengés vetett végett, mely összesen körülbelül olyan 64 évet adott a szobornak talpon. Mivel a szobor a környező házakra esett rá, így nagy kárt csinált az ott élő embereknek, ám egy jós tanácsára a következő 900 évben még ott hagyták heverni Héliosz isten maradványait. A maradványokat végül minden féle kereskedők elszállították onnan, ma már sajnos semmit sem látni belőle.

rod1

A világ hét csodája közül ez volt az egyetlen mely ennyire rövid életű volt, viszont ennek a csodának köszönhetjük azt is, hogy maga a kolosszus szó az óta is folyamatos használatban van az emberek között.

rod4

Ha egyszer ellátogatunk Rodosz szigetére, valószínű mindenki el tudja majd képzelni, hogy hol is állhatott ez a hatalmas szobor, és vajon hogy is nézhetett ki. Biztos vagyok benne, hogy egy olyan helyen járni, ami ilyen történelmi emléknek az otthona, már önmagában nagyon izgalmassá teszi a nyaralásunkat. Rodosz nyaralás, Rodosz utazás

Kiemelt rodoszi szállodáink:

Kréta gasztronómiája, Kréta utazás

Kréta egy nagyon érdekes sziget Görögországban, mely sok turistát vonz évről évre. A történelme és a legendái még színesebbé teszik, de nem csak ez az, ami miatt annyi ember látogat el oda. Számos olyan partszakasszal rendelkezik, melyek alkalmasak fürdőzésre és sportolásra egyaránt, valamint a természeti és kulturális értékei is rengeteg élményt biztosítanak. De nem csak e miatt szeretnek az emberek bizonyos helyekre elutazni, hanem azért is, hogy a konyhaművészetüket is még jobban megismerjük, hiszen két ugyan olyan biztos, hogy nincs. Így van Krétánál is, hiszen bármennyire is Görög sziget még is vannak eltérő dolgok, amitől különlegesség válik.

Nagyon érdekes, hogy Krétán igen komoly biogazdálkodás folyik, mely nem csak divat jellegű, hanem valós és hatalmas múlttal rendelkező tevékenység. Erre a gazdálkodási formára első körben a hegyekben figyelhetünk fel. hiszen oda még nem értek el a turizmus káros hatásai. Itt mindent mondhatni maguknak termesztenek és maguknak készítenek el. A tartósító szert kimondottan kerülik, mert nem szeretnének ilyen jellegű káros anyagokat a szervezetükbe vinni fölöslegesen. Ugyan így vannak az adalékanyagokkal és a mesterséges színezékekkel is.

A mindennapi fogyasztáshoz szükséges alapanyagokat és élelmiszereiket maguknak termesztik meg, de nem csak az idősebb korosztály, hanem még a fiatalok is. Mindennap sütnek friss kenyeret, és a saját kertjükből szedik a friss olíva bogyót is. Teljesen mindennapi, hogy nem boltokból szerzik be a hozzávalókat, hanem a saját területeikről. Az is a legtermészetesebb gesztus náluk, ha egymás között cserélgetik az alapanyagokat. Ha valaki egyik nap elmegy horgászni és több halat fog, mint amire éppen szüksége van, akkor szívesen ad a szomszédjának és cserébe kap, valami olyan alapanyagot melyre neki van szüksége. Igazi mintagazdaságokról beszélhetünk.

Érdekesség, hogy ebből a baráti és kedves hozzáállásból kifolyólag elterjedt, hogy az asztalra kerülő görög salátából senki sem szed magának külön, hanem mindenki egy tálból eszik, viszont arra nagyon odafigyelnek, hogy mindenki a saját evőeszközét használja a falatozáshoz. Ha egyszer ilyen helyzetbe kerülünk, ezen ne lepődjünk meg, és arra is figyeljünk oda, hogy ne szedjünk ki külön tányérba magunknak salátát, mert azon eléggé meg tudnak sértődni a vendéglátóink.

Itt nem csak hallani lehet a tipikus görög vendégszeretetről, hanem itt ez a teljes valóság, melyet még a turizmus sem tudott kiölni az itt élő emberekből. Persze a hegyekben erre sokkal inkább számíthatunk, ám a turisták által kedvelt részeken sem szabad meglepődni, ha meginvitálnak minket egy kellemes kávéra, vagy pár falatra. A kávézókban amint az ember betér, egy kis itallal vendégelik meg az embereket, melyet akkor is ellehet fogadni, ha semmi mást nem fogunk ott fogyasztani.

Krétán is természetesen megtaláljuk azokat a görög ételeket, melyeket az ország bármely területén és itt is azért hatalmas lelkesedéssel fogyasszák a turisták a gyrost, vagy a szuvlakit is. Nagyon izgalmas a konyhája a szigetnek az által, hogy a bio élelmiszereket és gazdálkodást részesítik előnyben, így ne csak habzsoljuk azokat az ételeket, hanem tiszteljük meg őket. Kréta utazás | Krétai utak

Kiemelt krétai hoteleink:

Zakynthos kedvelt üdülőhelyei

Zakynthos egy igazán csodálatos sziget, melyet egyszer mindenkinek meg kell látogatni, és fel kell fedeznie. Hatalmas látogatottságát a szép környezetnek és az izgalmas tájainak köszönheti. Így hát nézzük át, melyek is azok a részek melyeket, érdemes megtekinteni.

Navaggio öböl:

navaggiao

Nem csak Zakynthos, hanem talán egész Görögország legnagyobb látogatottságnak örvendő partja. Ez az a hely, melyet szárazföldön keresztül nem is tudunk felkeresni, csak és kizárólag víz felől közelíthető meg. Általában csoportos túrákat szerveznek ide, de akik egyénileg szeretnének eljutni ők is meg tudják oldani, csak a Porto Vromiba kell eljutni és onnan már kisebb hajók várják a turistákat. Az öbölbe érkezve lenyűgöző látvány tárul elénk, hiszen a fehér sziklafalak tetején, melyek az egész területet körbe veszik zöldellő erdő húzódik el. Itt a part nem homokos, hanem apró fehér kavicsos. Viszont azt, hogy nincs homok, ellensúlyozza, a lélegzetelállítóan kristálytiszta kék víz. Ez az a hely, mely minden turistát vonz, ennek talán az egyik oka, hogy már több mint harminc éve van az öböl partján egy hajóroncs, ami nagyon érdekes látványt nyújt. Mindenki úgy érezheti itt magát, mint ha a kék lagúnában lenne. A másik nagyon különleges, hogy a sziklafalakon mesterségesen ki lett alakítva egy erkély vagy terasz jellegű hely, ahonnan káprázatos képeket lehet csinálni az öbölről, hiszen innen látható be a legjobban.

Porto Roxa:

porto

Porto Roxa egy igen köves partszakasz, mely sziklafalak mentén helyezkedik el. Bár nem azért érdekes mert homokos, és kényelmes a napozás, hanem inkább azért mert csodálatos természeti alkotás ez is.

Porto Vromi:

vromi

Ez a kikötő akár már autóval is könnyen elérhető. Érdemes tudni, hogy itt kimondott strandnak nevezett partszakasszal nem fogunk találkozni, viszont ettől függetlenül megmártózhatunk a vízben, valamint kitűnő búvárkodási lehetőséget is nyújt azoknak, akik szeretik ezt a sportot. Innen kisebb hajóval több irányba is elindulhatunk, akár a Navaggio öbölbe, vagy különleges barlangokat is felfedezhetünk. Innen a legkönnyebb elmenni az úgy nevezett szív barlanghoz, valamint a híres isten arcát is megtekinthetjük egy sziklafalon. Ez az isten nem más mint a tengerek isten Posszeidon.

Agios Nikolaos:

agias

Ha kíváncsiak vagyunk Kefalonia szigetére, akkor mindenképp érdemes felkeresni ezt a kikötőt, hiszen innen indulnak hajók oda. A kék barlangot ne felejtsük meglátogatni, ha itt járunk, hiszen innen a legegyszerűbb eljutni oda.

Laganas:

laganas

Zakynthosnak talán ez a legkedveltebb helye, ahol a legnagyobb élet zajlik a szigeten. A tengerpartja nagyon népszerű hiszen hosszan elterülő és homokos. Családok is kedvelik a helyet, mert a part lassan mélyül, aminek köszönhetően a gyermekek miatt sem kell annyira aggódni, valamint itt kényelmesebb a pancsolás. Fiataloknak sem kell aggódni, mert napközben a vízben és mellette találhatják meg a kedvelt szórakozási lehetőségeiket, míg éjszaka a diszkók várják őket egy felejthetetlen bulira. Zakynthos egy olyan hely, mely mindenkinek igazi élményeket takar, egyszer a csodálatos természeti kincseivel, másrészt azzal, hogy mindenben próbálnak a turisták kedvére tenni. Zakynthos utazás, Zakynthosi utak

Kiemelt zakintoszi szállodáink: