Ciprus kézműipara, népművészete

Ciprusról már oly sokat írtam, mint a szerelmesek szigete, vagy az-az ország melynek fővárosa a mai napig kettő van osztva és két nemzet uralja. Már megtudtuk róla, hogy kellemesek és szépek a szállodái valamint fantasztikus fürdőzési lehetőséget nyújt számunkra a tengerpart szakasz. Ettünk és ittunk is a helyi ételekből, italokból és a környék látványosságait is felfedeztük. Ám még sosem ismerkedtünk meg Ciprussal a kézműipara és a népművészete szemszögéből. Pedig ez is legalább annyira izgalmas, hiszen egy országnál érdemes minden kis apró mozdulatot megismerni, hogy jól vagy akár „otthon” tudjuk magunkat ott érezni. Nézzük is meg mit hoztam mára.

c1

Kézműipara nagyon fejlett és igen széles körű árut kínál a vásárlók számára. Ez az iparág már egészen a neolitikum idejétől megfigyelhető, hiszen a fazekasságot, mint mesterséget már az óta űzik a ciprusi emberek. Ez az ágazata nagy titkokat rejt mások számára, melyet csak azok tudhatnak, akik fazekas családban születtek, hiszen minden apáról fiúra, anyáról lányra szállt sok-sok éven keresztül. De mik azok a termékek melyeket mi turisták szívesen vásárolunk és viszünk haza szuvenírként magunkkal. Kedveltek a kerámiák és a vörösrézből készült tárgyak, persze ezek mellett még szerepet kapnak a kézzel készített babák a hímzések is. Mind-mind külön értéket képviselnek melynek az idő múlásával még nagyobb vonzalma és értéke lesz.

c4

A Yemeni, nem más, mint egy tradicionális fejkendő Cipruson. Régen úgy véltek, hogy akinek ilyen van, gazdag ember lehet, hiszen annak a szimbólumaként tartották számon. Nők viselete volt ez a házilag elkészített kendő. Virágmintákkal díszítették és pamutcérnából készítettek el. Lefkarai csipke az, amiről már lehet sokan hallottunk, hiszen Ciprus egyik legismertebb és legjellegzetesebb kézműves terméke. Cipruson a csipkekészítés a mai napig nagyon kedvelt és folyamatosan készülnek az újabbnál újabb darabok.

c2

Így azon sem szabad meglepődni, ha a vásárokon és a piacokon belefutunk egy-egy minőségibb drágább darabba. Régen a termékeket nem eladásra, hanem saját használatra készítették el, ám ma már hatalmas szerepe lett a világ keresett exportcikkei között is. Itt akár még a selyemkészítéssel is találkozhatunk, hiszen régi tradíciókig nyúlik vissza ez az érdekes mesterség. Érdekessége, hogy ahogy régen készítették az ősi időkben, úgy készítik még mondhatni ma is, hiszen az alapjai sosem változtak meg a készítésnek. A selyemhernyó gubójából az eltávolított hernyó mirigyváladékából készül ez a páratlan csoda. Ruhák díszítésére használják fel a legtöbbet.

c3

Ha bár első körben nyaralni jövünk ide, és nem tanulni vagy bele ásni magunkat a sziget komoly dolgaiba, mégis jó tudni azt, hogy amiket megvásárolunk azok valóban kézzel vannak készítve, vagy valóban hernyóselyem található e azon a ruhán. Ciprus utazás, Ciprusi utak

Kiemelt ciprusi szállodáink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük