superadmin bejegyzései

Havanna, kubai utazás

Kuba a Karib térség egyre kedveltebb része, mely hatalmas fejlődésen ment keresztül ha a turizmusát vesszük figyelembe. Magyarországról a novembertől áprilisig tartó időszakban utaznak ide a legtöbben hiszen itt ilyenkor is tökéletes az időjárás valamint a víz, viszont nincsenek már és még hurrikánok. Kuba fővárosa Havanna, mely az ország fénypontja ha a kultúra megtartását vesszük figyelembe. Igai különleges város, melynek a történelme sem elhanyagolható. Egyet érdemes észben tartanunk mielőtt ide látogatunk el, ha úgy jövünk el ide, hogy nem járunk utána a városnak akkor lehet, hogy csalódás lesz a vége.

Igazi kommunista város, mely manapság egyre kevesebb van a földön, ezért is olyan különleges hely ez. Ide csak úgy nem jutnak be a világmárkák és ennek köszönhetően itt egyáltalán nem a megszokott helyeket fogjuk látogatni. Nem egy McDonaldsba megyünk majd el enni, és biztos, hogy nem egy hatalmas bevásárlóközpontban szeretnék majd bevásárolni. Valamennyire ez is szépsége a városnak és az országnak egyaránt.

Az itt élő emberek rendkívül kreatívak és sok mindenben megfigyelhető. Ha a tengerpartra megyünk alapból Kubába, akkor minden féle képen iktassuk be a Havannai kitérőt, hiszen ha erről lemaradunk egy örök életre bánni fogjuk. Hiszen Havanna az igazi Kuba, itt aztán megtalálható az a hangulat amit várunk. Még a spanyol időkből maradtak fent fantasztikus építészeti remekművek, de e mellett még rengeteg csodálatos építmény látott itt napvilágot. Az óvárosi rész egyszerűen magával ragadja az embert és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már órák óta bolyongunk és még mindig nem untuk meg a látványt és a hangulatot.

A várost érdemes egyszer szervezetten felfedezni, hiszen akkor az össze olyan helyet látni fogjuk, amit az idegenvezetők fontosnak tartanak és amitől híressé vált Havanna. De ha túl vagyunk ezen a körúton akkor minden képen felfedezném a várost egyénileg is hiszen olyan helyekre juthatunk el melyekre nem is gondolnánk, hogy ilyen létezik egy ilyen és hozzá hasonló városban. Az itt élő emberek tökéletesen együtt tudnak élni a turistákkal és a folyamatosan jövés-menéssel, ám nem alázkodnak meg senkinek és igazából nem is nagyon foglalkoznak velük.

Ha valaki rajong a retró dolgokért, mint például az autókért akkor itt a helye, hiszen Kuba és persze Havanna híres a régi amerikai autóikról és hatalmas sok férőhelye járművekről. Itt folyamatosan úgy érzi magát az ember, mintha valami közlekedési múzeumban lenne. Esténként persze nem csak az autóknak hódolhatunk a kubai szivarnak és a salsának is. Lehetőség van táncolni és együtt ropni a helyi emberekkel, miközben bevezetnek minket ebbe a csodálatos világba.

Kubai utazás, Kuba nyaralás

Kiemelt kubai szállodáink:

Sun Club szállodák Törökországban

Törökország lett az idei év nagy slágere a turisták körében, hiszen nagyon kedvező áron lehet hozzá jutni igazi luxus színvonalú nyaraláshoz, mely mind távolságban, mind kultúrában még eléggé kedvező hazánk lakosainak. Törökország felfedezte azt a tényt, hogy nem csak a pároknak kell kedvezni egy-egy szállodával, vagy nyaralás alkalmával, hanem a családoknak is. Így rengeteg úgy nevezett család barát szállodát hoztak létre, melyek több szempontból is nagyon jó választásnak bizonyulnak. Családi szobákat találhatunk, animációs programokat, és renget csúszdát, mind a mellett, hogy nem szabad megfeledkezni az egyéb olyan szórakozási lehetőségről sem, melyekkel kimondottan a gyermekes szülőket várják magukhoz.

Most két szállodát mutatok be Önöknek, melyek a Sun Club szállodákhoz tartoznak, azaz kimondottan családbarát szálláshelyek.

Eftalia Marin 5*

A szálloda 2014-ben nyitotta meg a kapuját a látogatók előtt, azóta is nagyon kedvelik, és sokan vissza-visszajárnak ide évről-évre. Alanya régióban helyezkedik el körülbelül egy másfél órás transzfer időre a repülőtértől. A tengerpart egy alagúton keresztül közelíthető meg, mert egy autóút húzódik a szálloda előtt, bár ettől függetlenül is csak 5 perc sétára van az egész. Összesen 491 szobával várja a vendégeket, mely különböző szobákat foglalnak magukba. A szobák nagyon jól felszereltek, mindegyikben légkondicionáló berendezés van, valamint TV, hajszárító, és ami már nagyon fontos lehet, az-az internetezési lehetőség. A családi szobák nagyobbak és egy légterűek. A szálloda ultra all inclusive ellátással várja a kedves vendégeket, ami a napi háromszori étkezést biztosítja, valamint a helyi alkohol és alkoholmentes italok korlátlan fogyasztását is. Többféle medencével rendelkezik, ezek közül, vannak kültéri és beltéri is. Akik szeretnek sportolni ők akár strandröplabdázhatnak, vagy asztaliteniszezhetnek is a rengeteg más program mellet. A gyermekeket mini clubok, gyerekmedence és egyéb szórakozási lehetőségek várják.

Maya World Hotel Side 5*

Ez a szálloda nagyon családias hangulatot képvisel, nem is meglepő, hogy a sun club szállodák közé sorolható. Sideben helyezkedik el összesen 400 méterre a tengerparttól, amit egy nagyon kellemes sétával tehetünk meg. A szálloda 260 szobával rendelkezik, melyek a családitól egészen a standard szobáig terjednek. Két lakosztály is található a szállodában, melyek nagyobban, mint az alap szobák. Minden szobában légkondicionáló berendezés található. A szálloda all inclusive ellátással várja a kedves vendégeket, amely az egész napos ellátást biztosítja étellel és itallal együtt. A medencék csúszdákkal várják a szórakozni vágyókat, de a kisebbeknek sem szabad megijedni, hiszen nekik is van gyerekmedence és pancsoló. A mini club itt is nagy kedveltségnek örvend, hiszen nagyon jó programokkal várják a gyermekeket az egész nap folyamán, valamint esténként akár gyerek és tini diszkóba is elmehetnek egyet szórakozni.

Törökország utazás, Törökország nyaralás

Kiemelt török szállodáink:

Sun Club szállodák Egyiptomban

A mai kedvelt desztinációk között egyértelmű, hogy megtaláljuk Egyiptomot, mely hatalmas múltja miatt is sok látogatót vonz, valamint jó fekvése és érdekes környezete miatt is. Mivel egyre több turista látogat el ide évről-évre, így nem meglepő az, hogy ők is elkezdtek még jobban nyitni a családok felé, és olyan szállodákat kezdtek létre hozni, melyek egy vagy akár több gyermekkel is tökéletes nyaralást tud biztosítani. Be is mutatok Önöknek néhány olyan szállodát, ahol akár gyermek animációs programokat is találhatunk.

Titanic Palace & Aqua Park 5*

A szálloda a Hurghadai részen helyezkedik el, és a város központtól mindösszesen csak 18 km-re. Közvetlenül a homokos parton fekszik így a tenger egy stég segítségével közelíthetjük meg teljesen biztonságosan. Összesen 608 nagyon jól felszerelt szobát találhatunk, melyek mindegyikében található légkondicionáló berendezés, LCD Tv, valamint terasz vagy erkély. Több féle szoba típus közül választhatunk, ilyen például a standard, a bungallo, valamint a Family standard szobák. A szálloda ellátását tekintve All Inclusive ellátással találkozhatunk, melyet már az alap ár is magában foglal, így máris meg van oldva a háromszori főétkezés, valamint az azokhoz járó italok, és a délutáni nassolás is. Több féle étterem és bár várja a kedves vendégeket nap mint nap. Több fajta medence található meg a szálloda területén, melyek között vannak fűtött és nem fűtött medencék is, valamint külön a gyermekek számára is kialakítottak gyermek illetve pancsoló medencét. Nagyon élvezik a gyerekek, hogy a szállodának aqua park része is van, így egész nap tudnak csúszdázni. Ezen felül animátorok állnak a rendelkezésükre, akik egész nap kedves és vidám programokkal szórakoztatják azokat, akik részt vesznek a programokon.

Titanic Beach Spa & Aqua Park 5*

Ez a szálloda is a Hurghadai régióhoz tartozik és szintén elég közel helyezkedik el a központtól. Érdekessége, hogy ez a két szálloda egymás mellett helyezkednek el, így bizonyos dolgokban eléggé hasonlóak tudnak lenni, és átjárhatóság is van például az aqua park részben. A vízben található korallok miatt erősen ajánlott, hogy fürdő cipőt viseljünk, így elkerülhetjük az esetleges baleseteket. Összesen 474 szoba várja a kedves vendégeket, melyek mindegyikében található minibár, Tv és légkondicionáló berendezés. Mivel ez is egy család barát szálloda, így egyértelmű. hogy vannak családi szobái. Ezek mind két légterűek, melyeket ajtóval lehet ketté választani. Már az alapárban megtalálható az All Inclusive ellátás, ami a gyermekek szempontjából is nagyon jó, hiszen nem kell velük minden felé elmászkálni, hogy meglegyen a nap háromszori étkezés, valamint a délutáni snack falatkákban a kisebbek akár fagyit is kérhetnek. Az aqua park a szálloda egyik leglátogatottabb része, hiszen itt a kicsiktől a nagyokig mindenki jól érzi magát. Több medence és rengeteg program várja ezen kívül az ott tartózkodó kedves vendégeket.

Egyiptom utazás, Egyiptom nyaralás

Kiemelt egyiptomi szállodáink:

RIU hotelek Dominikán: Riu Palace Punta Cana

A RIU hoteleket 1953-ban alapította egy spanyol család. Azóta több, mint 109 hotelük van szerte a világon és több, mint 17000 alkalmazott. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Karib-térség, azon belül is Dominika.

punta-cana2-1920x1080

A kedvelt nyaralóparadicsomba, novembertől márciusig könnyen eljuthatunk Bécsből charterrel. Választhatunk 6 vagy 13 éjszakát. Az előző cikkben bemutattam a Riu Bambut, most a Palace Punta Cana hotelt szeretném közelebb hozni. Remélem tetszeni fog, és kipróbálod :)

jardin-garden_tcm55-55803 (1)

Az 5*-os hotel Punta Canan található, nem messze a Riu Palace Macao hoteltől. Közvetlenül a gyönyörű fehérhomokos Playa Arena Gordan. Körülbelül 40 percnyi transzferidőre van a reptértől. 24  órás all inclusive szolgáltatást nyújt, hogy mindig jól érezd magad. Ez azt is jelenti, hogy a medencénél is kérhetsz italt, vannak különféle snackek az étkezések között. A vacsorához a főétteremben nem lehet rövidnadrágban menni, elegáns öltözék az előírt.

A hotel területén ingyenes Wi-fi van :) 2 medencével és pezsgőfürdővel várja vendégeit. 6 étterem, amiben megkóstolhatod az olasz, japán vagy a brazil konyha remekeit.

Riu_Palace_Punta_Cana_Hotel_11

612 szobája van, amik között van standard vagy tengerre néző, de olyan is, amiben jakuzzi van. A szobában van széf, és van szobaszerviz is. Van még minibár, kávéfőző, vasaló, erkély vagy terasz is. A fürdőben hidromasszázs kád található, valamint hajszárítóval is fel van szerelve.

Ha sportolni szeretnél, mivel Riu hotelről van szó, rengeteg lehetőséged van. Különféle animációk, fitness terem, 4 teniszpálya. Ha szereted a vízi sportokat, itt azt is megtalálod.

riu-palace-punta-cana-011-1024

Ha csak eltöltenéd az estét, benézhetsz a közeli Riu Palace Macao casinójába is, ahol próbára teheted a szerencséd.

Casino-2

Ha családdal mennél, akkor is tökéletes választás, hiszen a Riu hotelek mindig gondolnak a gyerekekre, és maximálisan gyerek-barátak. Külön gyerekmedencével rendelkezik, gyerekanimáció és gyerekclub is várja a kicsiket.

A hölgyeknek nem maradhat ki a wellness részleg sem, ahol szauna és pezsgőfürdő található. Az Eternal Spa a hotelben található. Tökéletes összhang a testnek és a léleknek. Szolgáltatásai:

  • 3 masszázs szoba
  • szépség szalon
  • konditerem
  • szauna
  • gőzfürdő

A következő masszázsok közül választhatsz:

  • relaxációs
  • aromaterápiás
  • lávaköves
  • shiatsu
  • shirodara
  • deep tissue
  • lymphatik

További kezelések:

  • anti age
  • oxigén
  • anti cellulit
  • iszappakolás
  • fodrászat
  • manikűr, pedikűr

Ha a golf szerelmese vagy, akkor itt a helyed, hiszen több golf club is van Punta Cana-n. Ha még soha nem golfoztál, részt vehetsz kezdőtanfolyamon is. Ha már profi vagy akkor is találsz magadnak megfelelő helyet. Csak válaszd ki, melyik van legközelebb a hoteledhez, és élvezd a felhőtlen kikapcsolódást. Punta Cana-n van 3 golfclub is:

  • Punta Blanca Golf Club
  • White Sands Golf
  • Cocotal Golf Club

 

Dominikai nyaralás, Riu hotelek

Kedvelt Riu hotelek:

Varadero, kubai nyaralás

Életünk során már mindannyian elkalandoztunk a gondolattal, hogy el kéne utazni Kubába, hiszen egy izgalmas kultúra, felejthetetlen élményekkel. Mint minden országnak, itt is megtalálható a legtökéletesebb nyaralóhely, ahova a legtöbb turista látogat el évről-évre és ez a hely nem más, mint Varadero. Persze azt érdemes tudni, hogy mesterségesen alakították ki ezt a területet a turisták számára, hogy itt megtalálják a tökéletes nyaraló helyüket. Tiszta és csodálatos tenger és homokos part vár mindenkit és teljesen más életkörülmények, mint Kuba más részein, így az igazi kubai hangulatot lehet, hogy csak a fővárosban találhatjuk meg.

Eléggé szimpatikus az-az ott nyaralóknak, hogy ennek a helynek a mesterségessége miatt, valamint, hogy életszínvonalban kicsit másabb, mint az igazi Kuba, így a biztonság is sokkal jobb, így nem kell aggódni a zaklatástól vagy támadásoktól. Régen még kubai ember sem lehetett ez a kedvelt helyen, mára már engedett ezen a szigoron a kormány és így lehetőséget kapnak a kubai lakosok is, hogy megszálljanak azokban a csodálatos szállodákban. Rengeteg turista fordul meg itt, de ezek közül a spanyolok, az olaszok és a németek vannak a legnagyobb többségnek, hiszen ők nagyon szeretik ezt a helyet. Előnyt jelenthet, hogy itt jóval kevesebb az orosz turista, mint sok más helyen, hiszen ez már elég nagy távolság nekik is. Az USA-ból egyáltalán nem jöhetnek turisták és ezt a törvényeik tiltják is.

Itt nem nagyon találkozunk a politikai plakátokkal és egyéb hozzá hasonló tevékenységekkel, ezzel is figyelve arra, hogy a turistákat elzárják az ilyen dolgoktól és tökéletessé tegyék az ott eltöltött nyaralásukat.

Varadero télen-nyáron egyformán utazható, így a tengernek a hőmérséklete is folyamatosan tökéletes. A nyári időszakban azért jó észben tartani, hogy a hurrikán szezon tönkre teheti a nyaralásunkat, hiszen egyik pillanatról a másikra jöhet a felhőszakadás. A fehér finomhomokos tengerpart pálmafákkal van szegélyezve, mely csodálatos látványt nyújt és ami igazi paradicsomi hangulatot kölcsönöz az egész tájnak. A víz kellemesen mélyül, így a turisták nagyon szeretnek a parton lenni és pancsolni, még talán jobban, is mint a szállodák saját medencéjükben.

Rengeteg kikapcsolódási és szórakozási lehetőség van Varaderoban és Kubában is egyaránt. Ha már ott járunk, feltétlenül el kell látogatni Havannába, mely az ország fővárosa, hiszen itt aztán részesei lehetünk az igai kubai ritmusnak. Táncolhatunk salsát, szívhatunk igazi kubai szivart és jó sok rumot ihatunk. Ezek mind-mind Kubához tartoznak. Persze Havanna mellett, kirándulhatunk és búvárkodhatunk is, valamint a szállodák is rengeteg program és szórakozási lehetőséget nyújtanak.

Kuba utazás, Kuba nyaralás

Kiemelt kubai szállodáink:

Riu hotelek Dominikán: Riu Bambu

Dominika, a Karib-térség gyöngyszeme. Minden évben egyre több ember érdeklődik iránta. Mivel Bécsből novembertől márciusig 6 és 13 éjszakás charterjáratok vannak, ez nagyban lefaragja a költségeket. Emellett a repülési idő is lerövidül, hiszen nem kell átszállni.

Dominica-660x330

A RIU hoteleket 1953-ban alapították Mallorcan a Riu család és a TUI tulajdonában van. Jelenleg több, mint 100 hotelük van 16 országban. A legfontosabb a Karib-térség, ezen belül az egyik Dominika.

A legkedveltebb része, amit a turisták szeretnek: Punta Cana. Az itt található hotelek:

  • Clubhotel Riu Bambu
  • Riu Naiboa
  • Riu Palace Macao
  • Riu Palace Punta Cana
  • Riu Palace Bavaro
  • Riu Repiblica

Ezek közül amit a legtöbben keresnek, az a Bambu és a Palaca Punta Cana.

02-700

palace-resorts-punta-cana-lodozo.com

Punta Cana igazi túrista paradicsom, a kristálytiszta kék víz, a csillogó fehér homok és a kókuszpálmák, garantált kikapcsolódást nyújtanak. A nyaralás minden percre emlék marad, hiszen ki ne szürcsölné szívesen a koktélját a napfényes parton vagy épp a medencénél?

A Riu Bambu 25 km-re épült a reptértől és a gyönyörű Arena Gorda Beachen fekszik. 24 órás all inclusive szolgáltatást nyújt vendégei számára. Kellemes pihenést garantál felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. A medencék mellett van jakuzzi, szauna és spa részleg is, hogy teljes legyen a kikapcsolódás. Ha szereted a tengeri herkentyűket, akkor nem fogsz csalódni, de emellett van több tematikus étterme is, mint a mexikói vagy ázsiai. Ezekhez előfoglalás szükséges, hogy legyen helyünk.

740 szobával várja a vendégeket, amikben wifi is van térítés ellenében. Manapság egyre fontosabb igény van rá, hogy online legyünk mindenütt. Ha már eleget napoztunk a medencénél és kipróbáltuk az éttermeket, ideje sportolni egy kicsit. A Riu hotelek köztudottan sokféle lehetőséget kínálnak a mozgásra. Kipróbálhatod a teniszt, vízilabdát, röplabdát, de sznorkelnezni is tudsz. Esténként discoval és különféle animációs programokkal szórakoztat. A közelben másféle vízi sportokat is kipróbálhatsz még, valamint belekóstolhatsz a golfozás művészetébe is.

4f39ff25c038187e03c2a160d33bac4e

Ha kisgyermekkel utazol, nem kell félned hogy unatkozni fog. Ha nem fáradt ki a sokféle sportba, vagy a pancsolásba a külön gyermekmedencénél, akkor a gyerekclubban folytathatja a mókázást.

riuland-kids_tcm55-63526

Ha már nyaraltál Riu hotelben, akkor tudod hogy mit várhatsz tőle: felejthetetlen nyaralást. Ha még nem, próbáld ki bátran, nem fogod megbánni. Szó, ami szó, ha még nem jártál Dominikán idén itt a lehetőség. Októberben még van előfoglalási kedvezmény, érdemes kihasználni, hiszen akár 20%-ot is spórolhatsz. Novembertől indulnak a charterek is bécsből, kiemelt időszak a karácsony, szilveszter, amikor az árak akár másfélszeresek is lehetnek. Január közepétől ismét olcsóbbak. A Riu Bambu és a TUI garancia a tökéletes nyaralásra. Mi pedig megkeressük a legjobb árat neked. Dominikai nyaralás Riu hotelek

Kedvelt Riu hotelek:

TOP 10 érdekesség a Maldív-szigetekről

Télen két féle kikapcsolódás jöhet, szóba az embereknél mikor elkezdik azokat tervezni. Az egyik a tipikus hegyvidéki, síelős utak, míg a másik a meleg, trópusi utazások. Ilyen az Indiai-óceán és azon belül is a Maldív-szigetek. Nagyon kedvelt hely, hiszen igazán tökéletes kikapcsolódást tud nyújtani. Alapjáraton sok dolog van, amit tudunk erről a helyről, hogy hol helyezkedik el, hogyan is néz ki, és mi a különlegessége, ami miatt rengeteg turista látogat el oda. Ám itt, is mint mindenhol vannak olyan érdekességek, amik nem feltétlenül jutnak el mindenki fülébe. Lássuk is mi az a tíz tény a Maldív-szigetekkel kapcsolatban, amit most bemutatok Önöknek.

  • Bár azt mondjuk, hogy sok apró szigetből tevődik össze a szigetcsoport, valójában atollokból állnak, amik nem mások, mint gyűrű formájú korallok, melyek a vulkanikus mozgásnak köszönhetően alakultak ki. Az ország mondhatni két harmada lakatlan és a szigetek, vagy atollok mind egy-egy üdülőkomplexumnak adnak otthont
  • A mai nap a szigetcsoportnak köztársaság az államformája, ám volt egy olyan időszak körülbelül úgy egy 11 év, amikor Mohammed Farid Didi szultán uralkodott és az ő ideje alatt szultanátus volt a hivatalos államformája az országnak. Ennek hatására a muszlim vallás a leginkább gyakorlott vallás.
  • Több féle terméket is exportálnak ezek között megtalálható a kókuszdió, a banán és a tonhal is.
  • Ha a népességét tekintjük a szigetcsoportnak valamint a turisták számát, akkor a turisták egész évben többen vannak, mint a helyi lakosok.
  • Autós közlekedését tekintve szintén baloldalon közlekednek, mint az Egyesült Királyságban, ám autókkal csak a fővárosban találkozhatunk, hiszen a szigetek mérete miatt, ott nem nagyon lehetséges, valamint a szigetek közötti közlekedés hajóval oldott meg.
  • Mint minden országnak, így a Maldív-szigeteknek is megvan a saját hangszerük, melyekkel csodálatos hangulatot tudnak teremteni. Ez a hangszer a bodu beru, mely nem más, mint egy nagydob. Szokták hasonlítani a kongához is, de amint meghalljuk, a rajta játszott zenét máris látjuk illetve halljuk a különbséget.
  • Természeti élővilágát tekintve nagyon gazdag és sokszínű, mely miatt is nagyon érdekes lehet a sziget. Ha olyan versenyt indítanánk, hogy melyik a leghangosabb állatuk, akkor biztos, hogy az örvös sándorpapagáj nyerné meg a versenyt. Ezen kívül színpompás pillangókkal és különleges vízi állatokkal találkozhatunk.
  • A világ egyik legjobb búvárkodó helye, ahol biztonságos körülmények között figyelhetjük meg a cápákat.
  • Ha már ott járunk, akkor nem csak a csodálatos kis házunkban legyünk az ott tartózkodásunk során, hanem akár elmehetünk kirándulni is, vagy kipróbálhatjuk az éjszakai halászatot is, melynek az a legnagyobb pikantériája, hogy ha sikerül valamit kifognunk, akkor azt még aznap este el is készítik nekünk, valamilyen ínycsiklandozó fogásként.

Nagyon hagyománytisztelők a helyi lakosok és a ramadánt teljes mértékben be is tartják.

Maldív-szigetek utazás, Maldív-szigetek nyaralás

Kiemelt maldív szigetek szállodáink:

Érdekességek Dominikáról

Dominika történelme egészen a Nagy Földrajzi felfedezésekig nyúlik vissza, amikor Kolumbusz Kristóf elindult, hogy megtalálja Indiát. Mint tudjuk India helyett az Amerikai földrészhez és a hozzá tartozó szigetekhez jutott el. Így találta meg Dominikát is vagy, ahogy Ő nevezte Hispaniola. Bár alapjáraton Hispaniolahoz két ország tartozik az egyik Dominika a másik Haiti. Akkoriban a sziget őslakói az úgy nevezett tainó indiánok voltak, akik akkoriban szép számmal éltek a szigeten. Mára már csak írásos emlékek maradtak fent rólunk, hiszen részben a betegségek viszontagságaival, részben a hódítókkal nem tudtak megküzdeni. Kolumbusz úgy vélekedett a helyről, hogy ez a Földnek mondhatni az egyetlen olyan helye, melynél minden megtalálható, ami kell. Tökéletesen szép, nagyon termékeny és minden harmonikusan passzol egymáshoz. Úgy vélem, hogy ezt nagyon jól gondolta a felfedezőnk és mind a mai napig az egyik legszebb hely a világon.

Ha történelmi szempontok szerint haladunk tovább, akkor nézzük meg, hogyan is fejlődött az ország. Dominika sokáig spanyol gyarmat volt, majd egy kis Washington által sugallt hatásnak köszönhetően létrehozták a saját köztársaságukat. Saját alkotmányt alkottak, melyet a USA mintájára hoztak létre. Persze itt, is mint mindenhol voltak olyan vezetők, akik csak a saját érdekeiket nézték, így egy ideig diktatúra is helyet kapott az országban. Ennek véget vetettek, de sajnos a kubai folyamatos forradalmak miatt az USA megszállta őket, hogy nehogy ott is problémák legyenek. Azóta több csoport hadakozik folyamatosan egymás ellen.

Természeti értékeit tekintve igen jók az ország adottságai, hiszen legalább 100 féle zöldséget számolhatunk meg, melyeket akár a szabad természetben is megtalálhatunk. Ami azért is nagyon szerencsés, mert így nem hagyja a sziget, hogy a saját lakosai esetleg éhezzenek.

Az itt élő helyi emberek nagyon szeretik az egész napos feszültséget úgy levezetni, hogy ha táncolhatnak, hiszen egyszerűen imádják a zenét. Némely megkérdezett helyi lakos úgy vélekedik, hogy ha picivel több pénzhez jut az egyik nap, akkor a másik nap annyival több jut a zenére. Persze nem lehet élvezni a zenét ha, nincs hozzá sör és rum, melyet szintén nagyon szeretnek.

Ha a közlekedésüket tesszük nagyító alá, akkor megfigyelhetjük, hogy nem nagyon van közlekedési moráljuk, hiszen életveszélyesen közlekednek. Rengeteg motor van kint az utcán, aminek köszönhetően rengeteg a motor baleset is. Egy statisztika alapján itt van a legtöbb ilyen jellegű baleset. De persze nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy miért is utazunk ide. Az nem más, mint a tengerpartjai, melyeket csodálatosan fehér homok jellemez és a partokat körbe övező pálmafák, melyek csak úgy árasztják magukból a nyugalmat.

Dominika utazás, Dominika nyaralás

Kiemelt domikikai szállodáink:

Maldív-szigetek látnivalói és nyaralóövezetei

Az Indiai-óceán egyik legnagyobb csodája a Maldív-szigetek, mely szigetcsoportként került be a földrajzi atlaszunkba, és ami valójában atollokból tevődik össze. Alapjáraton egyik sziget, vagy atoll sem nagy, sőt mind-mind egy-egy szállodának adnak otthont, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy óriási felhőkarcolók vannak itt, hanem helyes kis bungalók, melyek akár egy kis stég segítségével a tenger felett helyezkedik el. Attól mert idézőjelbe véve kicsinek mondható a hely, még azért vannak látnivalói melyeket érdemes megkeresni, ha már ott járunk.

Látnivalók:

Malé:

Ennek a különleges országnak a picinyke fővárosa, mely nem rejteget túl sok látványosságot, ám annál különlegesebbnek tartják. Szépségét annak köszönheti, hogy mesés piacokat és mecseteket találhatunk, melyeket helyes kis utcákról tudunk megközelíteni. Egyáltalán nem nagy a sziget, amit gyalog is kényelmesen be tudunk járni. Hamar megismerhetjük a helyi lakosokat és egyáltalán nem meglepő, hogy pár nap alatt már akár meg is ismernek minket, hiszen a város teljes lakossága 65 ezerre tehető.

Egy kisebb időnek köszönhetően mikor szultán uralkodott az országban, neki a tiszteletére és az emlékei elhelyezésének érdekében létre hozták a Nemzeti múzeumukat, melyekben rengeteg szultáni tárgyat, valamint régészeti emlékeket találhatunk meg. Érdemes ellátogatni a Szultán Parkba és megnézni a Nagypéntek Mecsetet is. Kellemes hangulatú ajándék boltokat találhatunk, ahol a helyi kézműves termékeket is meg tudjuk vásárolni.

Seenu:

Malé után a második legnagyobb szerepet betöltő városa, mely az Addu-korallzátonyon található meg. Ez az a hely, ahol felfedezhetjük azt, hogy milyen a valódi Maldív élet, hogyan is néz ki egy igazi tradicionális falu, és hogy, hogyan is élnek ők együtt közösségekben. A második világháború elég nagy hatással volt a történelmére és a további életre.

Nyaralóövezetek:

Mint már említettem az ország több kisebb szigetből tevődik össze, ezekből persze igen sok lakatlan, ám azért bőven vannak, olyanok melyek igen hatalmas turista forgalmat bonyolítanak le. Egyáltalán nem meglepő az, hogy ezek a népszerű szigetek a fővároshoz közel helyezkednek el. Három zátonyon terülnek el, melyek a következők: Észak és Dél Malé zátony és az Ari zátony. A legszínvonalasabb szállodák, mind itt helyezkednek el. Ezeken a helyeken mindenhol a finom, fehérhomokos partokkal találkozhatunk, melyeket pálmafák öveznek körbe. Akik szeretnek búvárkodni, vagy még nem próbálták, de megtennék, azoknak itt erre kimondottan jó lehetőségük nyílik. Amit viszont feltétlenül érdemes tudni, hogy hasonlóságuk ellenére, nem ugyan olyanok a szállások és a szolgáltatások egy-egy szigeten. Mindenhol figyelembe kell venni az ár-érték arányt, hiszen minél drágább a hely annál magasabb színvonalú szolgáltatásban lesz részünk. Persze vannak hagyományőrző helyek is, melyeket szintén nagyon kedvelnek a turisták.

Maldív-szigetek utazás

Kiemelt Maldív-szigeteki szállodáink:

TOP 10 érdekesség Mexikóról

Habár Mexikó nem mondható egy közeli országnak, sőt eléggé távol esik hazánktól, ám ettől eltekintve annál izgalmasabbnak és érdekesebbnek tartjuk és gondoljuk. Egyszerűen nehéz eldönteni, hogy történelmi vagy kulturális oldalról közelítsük meg, vagy éppen a nyaralós és üdülőhelyeire fektessük a hangsúlyt. Egyáltalán nem meglepő, ha sokan kalandoztunk már el azon a gondolaton, hogy vajon milyen is lehet az-az ország, melynek csak a fővárosának mondhatni nagyobb vagy éppen megegyező a lakossága, mint hazánknak. Íme, 10 érdekesség az országról, melyek más szempontból is megközelítik ezt a csodálatos helyet.

1. Nem is gondolná az ember, hogy az első érdekesség, már rögtön a fővárosban ér minket, ott is azon a helyen ahol a legtöbb turista megfordul. A leglátogatottabb tere az úgy nevezett Talpazat tér, melynek nevét annak köszönheti, hogy az ide tervezett oszlop, melyet még az 1800-as években szerettek volna felhúzni sosem készült el, csak a talpazatot helyezték el és az óta is csak annyi áll a téren. Így a furcsa név eredete innen származik.

2. Nem is gondolná az ember azt, hogy Mexikóban találkozhatunk a legtöbb taxival ott tartózkodásunk során. Ám egy olyan országban, ahol a fővárosának a népsűrűsége igen nagy talán nem is meglepő, hogy a sok tömegközlekedési eszköz mellett a taxik is igen nagy teret kapnak.

3. Míg mi magyarok próbáljuk minél később megkóstoltatni a gyermekeinkkel a kólát, addig Mexikó az egyik legtöbb kólát fogyasztó ország közé tartozik, sőt a gyerekek is nagyon kis korban már úgy isszák az üdítőt, mint a vizet.

4. Hallhattunk már a népsűrűségről, valamint a tömegközlekedésről, de vallásról még nem. Talán csak Brazília előzi meg Mexikót a katolikus vallás tartás hívőinek számában.

5. Mexikó zászlajának a színei megegyeznek a mi, vagyis a Magyar zászlónak a színeivel. Mindegyik szín mást és mást képvisel, a zöld a győzelemért felel, a piros azokért a hősökért, akik elestek valamilyen csatában és a fehér pedig a tisztaságért.

6. Ha Magyarországhoz szeretnénk hasonlítani Mexikót területileg, akkor a mi kicsiny hazánknál körülbelül 21-szer mondható nagyobbnak. Így a világ összes országa közül a 14. helyen található meg.

7. Az a meteor mely a dinoszauruszok kihalását is előidézte, a Yucatán-félszigeten csapódott be a földbe.

8. Az ezüstnek hatalmas kereste és forgalma van még mindig, és ennek legnagyobb részét Mexikó állítja elő.

9. Nagyon érdekes és sokszínű országról van szó, ha a természeti adottságait vesszük figyelembe. Mondhatni, hogy a földön található összes faj közül szinte mindegyik fellelhető az országban.

10. A fővárosa az egyik legnépesebb város a világon, mely ivóvízfogyasztásban is kimagasló helyen helyezkedik el. Sajnos mivel rengeteg ember lakja így a szennyezettség is kiemelkedő minden téren.

Mexikó utazás, Mexikó nyaralás

Kiemelt mexikói szállodáink: