Spanyolország gasztronómiája

Spanyolország örök kedvencnek számít a turisták körében, hiszen ez tényleg egy olyan hely, ahol egy percet sem lehet unatkozni. Akár hova is megyünk, csodálatos a természeti kincsei valamint a kulturális és az épített örökségeire sem lehet panaszkodni. Több kedvelt üdülő része van az országnak, ilyen Costa del Sol, Costa Brava, vagy a hozzá tartozó szigetek Mallorca és Ibiza. És akkor nézzük meg, hogyan is alakul Spanyolország konyhaművészete, mik azok az ínyencségek, melyeket megkóstolhatunk.

spa1

Spanyolország területének nagyságából adódóan nem mondhatjuk azt, hogy minden hol ugyan azt az ízeket fogjuk kapni, vagy, hogy mindenhol ugyan az a legkedveltebb étel. Az ország konyhájára befolyásoló hatással voltak a zsidók, a mórok vagy éppen a rómaiak. Mint nálunk Magyarországon, ugyan úgy a Spanyoloknál is nagy kedveltségnek örvend a sertéshús, melynek az oka mint nálunk, a megszállások, és hogy azok a népek akik megszállták nem fogyasztották a vallásuk miatt a sertéshúst. Innen indultak meg a nagy földrajzi felfedezések, melyeknek köszönhetően Európában ide jutottak el először az amerikai zöldségek, melyek még ma is a spanyol konyha alapjait adja. A spanyol konyhát nem lehet össze keverni a többi mediterrán konyhával, ez az alapanyagoknak köszönhető.

spa2

Olíva olaj neki sem látnak főzni a spanyol emberek, úgy vélik ez a hosszú élet titka. Az országban hatalmas az olívabogyó termelés, mely majdnem a világ felét kiteszi. A sáfránnyal, mint fűszerrel rengeteg ételben megtalálhatjuk, hiszen nem csak szép színt, hanem finom ízt is ad neki. A sofrito egy fokhagyma, hagyma és paradicsom massza, mely igen sok étel alá kerül alapként. Náluk a kenyér szinte kötelező mindenhez, persze csak jó értelemben. Minden ételhez meg bírják enni, amihez akár egy kicsit is ízlik. Sajtokban sem szenvednek hiányt, melyek, juh-, tehén-, és kecsketejből készülnek, az is előfordulhat, hogy ezeknek a kevert változatából készül. Sok ételnek adja az alapját a bab és spanyol kolbászfélék. Desszertként leginkább friss gyümölcsöket esznek, vagy olyan édességeket, melyek tejtermékekből készülnek. Ritkán fogyasztanak tortákat, vagy más jellegű süteményeket.

spa3

Az ország nemzeti étele, melyről már biztos mindenki hallott már az a paella. Melynek a fő alapanyagait megnézve tartalmaz rizst, sáfrányt tengeri állatokat vagy húst, zöldségeket és az elengedhetetlen olíva olajat.

spa4

Másik ismert étel a tapas, melyet inkább az esti órákban fogyasztanak. A tapas nem más, mint, apró falatkák, melyek húst, kolbászt vagy tengeri herkentyűket tartalmaznak. E mellé szeretik fogyasztani a helyi borokat, vagy akár sört is. Gazpacho leves neve is mindenkinek ismerősen csenghet, mely nem más, mint egy hidegen feltálalt zöldségleves, mely paradicsomot, fokhagymát, uborkát stb. tartalmaz. Íz kavalkádban lesz részünk, ha elutazunk ebbe a csodálatos országba. hiszen minden fogás mind-mind nagyon különleges. Spanyol utazás, Spanyol utak

Kiemelt spanyol szállodáink:

Görög körút, görög utazás

Görögországi körutunk kilenc napot foglal magába az utazással együtt. Első nap indulunk Budapestről autóbusszal, majd Belgrádon keresztül eljutunk Skopje-be mely Macedónia fővárosa. Itt lesz a szállásunk is, hogy éjszaka ne kelljen utaznunk.

g1

Reggel tovább indulunk Macedóniában és megnézzük a csodálatos látványt nyújtó Vardar folyót és környékét. A nap délelőtti részében jutunk el Szalonikibe, mely már Görögországban található. Itt sem lesz hiány látnivalókban, hiszen megtekintjük a Panoráma kilátót, mely a Citadellán helyezkedik el, vagy a Szent Demeter Bazilikát. Később hatalmas sétát teszünk a parti sétányon, majd utunkat tovább folytatjuk az Olymposz lába mentén. A következő két éjszaka szállását a Meteorák lábánál fogjuk eltölteni, Kalambakaba.

g2

A harmadik napot a Meteoráknak fogjuk szentelni, hiszen az egy annyira lélegzetelállító és különleges hely, melyre pár percet szentelni nem elég. Meredek sziklák tetejére építették ezeket a bizánci kolostorokat, melyeket igazi építészeti remekműnek tartanak, nem is alaptalanul. Összesen hat kolostor látogatható a turisták számára, melyekből mi négyet biztos, hogy meg fogunk nézni, ám ha az időnk engedi, akkor akár ötöt is. A kolostorokat sétálva közelítjük meg, mi alatt akár kellemes fényképeket is készíthetünk ezen a csodálatos helyen. Az egész napos kirándulás alkalmával teljes mértékben fel lehet fedezni ezt a történelmi szempontból is különleges helyet, valamint kellemes ebédet is eltölthetünk a sziklaromok aljánál.

g3

Negyedik napon szállásunkat elhagyjuk és tovább haladunk Dél-Görögország iránya felé. Utunkat direkt úgy tesszük meg, hogy minél több helyet fel tudjunk fedezni, így hegyi utakon haladva eljutunk Amfissa városába, mely ókori falakra épült. Ez után a következő állomásunk Delfi lesz, mely az ókori Görögország egyik csodájának is szokták mondani. Itt megnézzük az Apolló-templomot, a jósdát, valamint a görög színházat is. Nafpaktosz lesz utunk következő állomása, mely Görögország szárazföldi városai közül az egyik legszebbnek mondható. Hatalmas sétát teszünk, megnézzük a fellegvárat, majd Rio hídon jutunk el a Peloponnészosz félszigetre. Szállásunk már itt lesz ezen a csodálatos helyen.

g4

Elindulunk az ókori olimpia színhelye felé az ötödik napunkon. Megnézzük a híres Zeusz templomot, valamint az ókori stadiont is. Innen tovább indulva, elmegyünk Nefpiloba mely egy igazi velencei stílusban épült város, ahol csak három erőd is található. Szállásunk Tolo városában lesz. Hetedik nap Epidaurosz felé vesszük az irányt, ahol a legnagyobb amfiteátrumot nézzük meg, mely az ókori világból maradt fent. Mükéné mindenki számára ismert város, így meg is nézzük az összes nevezetes részét, és a múzeumait is. A nap utolsó állomása Korintosz lenne, ahol a szentélyeket és az értékes antik gyűjteményeit fogjuk megnézni. Estére érkezünk meg Athénba, ahol a szállásunkat elfoglaljuk.

g5

Athén városának felfedezésére is kell legalább egy teljes nap, így a nyolcadik napot erre fogjuk szánni. Egyaránt felkeressük az ókori- és az középkori Athén nevezetességeit és látnivalóit. Lehetőség nyílik szabad program keretein belül sétálni és vásárolni. Nyolcadik nap tovább indulunk Athénból, hogy legyen időnk az utolsó állomásokat is megtekinteni. Az ókori útvonalat követve tesszük meg az utunkat, mely a Thermopülai szorosnál halad el. Sétát teszünk a Tembi-szurdokban, majd tovább indulunk Dion városa felé. Utolsó éjszakánkat Paralia üdülővárosban töltjük majd el, ahol fürdőzési lehetőségre lesz mód és lehetőség. Az utolsó nap már a haza indulásról fog szólni, mely kisebb pihenőkkel lesz megszakítva. Görögország utazás, Görög utak

Kiemelt görög szállodáink:

Kuba gasztronómiája

Kuba egy igazi kis ékszerdoboz, mely sok érdekességet rejt, és rengeteg lehetőséget tartogat magában. Úszkálhatunk a delfinekkel, részt vehetünk autó kiállításon és pihenhetünk is. De nem csak ezek számítanak érdekességnek, hanem a konyhaművészete is. Nézzük mitől is olyan ínycsiklandozó a gasztronómiájuk. Az már egyáltalán nem meglepő, hogy itt is több nemzet hatásait vélhetjük felfedezni, hiszen részben ez köszönhető a nagy földrajzi felfedezéseknek, részben majd az amerikai megszállásnak is.

Fő ételük, melyet mindenképpen érdemes megkóstolni, ha ott járunk az nem más, mint az Ajíaco, vagy ismertebb nevén a szárazleves. Azért száraz leves, mert igazából nagyon kevés lé található rajta, szinte nincs is. Több féle változata létezik, melyet a kubai emberek annyira szeretnek, hogy rendszeresen fogyasztják és készítik. Másik nagyon kedvelt ám ez már hagyományosan kubai fogás a congira, vagy más néven babos rizs. Ezt köretként fogyasszák sült banán vagy különféle saláták mellé. Érdemes tudni, hogy Kubában nem teljesen azt jelenti a saláta kifejezés, mint nálunk. Öntetet nem fogyasztanak egyáltalán mellé, valamint teljesen friss zöldségeket tartalmaz apróra vágva és összekeverve. A maximum, ami rá kerül az egy kis borecet vagy olívaolaj.

Húsban itt egyáltalán nincs hiány, a kubai emberek nagyon szeretik és rengeteg is fogyasztanak belőle. A hús bár tág fogalom, jó, ha mindenki tudja, hogy náluk a sertés hús az, ami a legjobban megy. Csirkehúst sem vetik meg, ám az ízletesebb részeit csak szállodákban találhatjuk meg. Az éttermek egyik kedvence, mely az étlapokon is nagyon előkelő helyen szerepel, a krokodil hús és a cápahús. Vannak olyan helyek, ahol úgy tenyésztik ezeket az állatokat, mint nálunk a csirkét vagy a kecskét. Persze senki se ijedjen, meg nem csak ezeket lehet Kubában enni, a központban és a szállodákban található éttermekben nemzetközi ízekkel is találkozhatunk, így éhen biztos nem fog senki sem halni. Az íncsiklandozó barbecue-t mindenki Amerikához köti, ám eredetileg innen ered a grillezés mestersége.

Ha az utcán szeretnénk elfogyasztani valami ízletes ételt, akkor már nehezebb dolgunk, lesz, hiszen ott már célszerű oda figyelni a büfé minőségére is. Sajnos ezek a kifőzdék vagy büfék nem túl jó minőségű ételeket kínálnak az arra járó turisták számára. Persze találhatunk helyes kis házi éttermeket, ahova már érdemes betérni, mert jó ételeket ehetünk, kedves kiszolgálás mellett.

Lehet, hogy ételeik szempontjából a kubaiak kicsit gyengébbek, mint mások, ám ez hamar tovaszáll az emlékezetünkből, ha megkóstoljuk a híres kubai rumot. Nem csak tisztán tudjuk inni, hanem koktélok formájában is, hiszen abból is rengeteg készítenek a Kubában élő emberek. Kuba nyaralás, Kubai utak

Kiemelt kubai hoteleink:

Velence, Olaszországi utazás

Velence az a város Olaszországban, melyről már biztos, hogy mindenki hallott, hiszen olyan különleges adottságai vannak, mellyel kevés hely rendelkezik még a világon. Összesen körülbelül 118 apró szigetből tevődik össze, melyet hidak és csatornák kötnek össze, és amely az egyik leglátogatottabb színhelye is Olaszországnak. Ami miatt nagyon kedvelt hely, az egyik a természeti elhelyezkedése, a másik ok, pedig az építményei, melyek közül jó néhány több száz évvel ez előttről maradtak fent. A rengeteg turista látogatásának, azért akadnak negatív hatásai is, melyek kicsit rontottak a város összképén, ám valójában ettől még ugyan olyan kedvelt hely, mint akár több tíz évvel ez előtt.

v1

Velence városát rengeteg névvel szokták említeni, ezek közül egy párat én is bemutatnék, az egyik a víz városa, mely nevet talán nála méltóbban senki sem viselheti, a másik Adria királynője, melynek szintén büszke viselője lehet. Ez a város az UNESCO világörökség részét képezi, viszont azzal a hatalmas problémával kell megküzdenie, hogy a tengerszint folyamatos emelkedése miatt és a város süllyedése is hatalmas problémát jelent. Folyamatos terveket ötölnek ki a tudósok, hogyan lehetne megmenteni a várost, ám egyelőre csak rövid idejű megoldásokra bukkantak, olyan ami hosszú távon is jó lenne még sajnos nem született meg. A téli hónapokban rendszeresen önti el a város bizonyos részeit a víz, melyek a helyieknek már teljesen természetes, ám a turistáknak annyira nem, így nekik ezekben az időkben térképek segítségével jelzik, hogy ilyen esetben hova kell menekülni.

v2

Ha úgy döntünk, hogy szeretnék ellátogatni ebbe a városba, akkor tavasszal és ősszel járunk vele a legjobban, hiszen ilyenkor nem kell tartani az áradások miatt, valamint a hőmérséklet is teljesen elviselhető. Ráadásul a nyárral nem csak a meleg, hanem a tömeg, a sok szúnyog és légy is problémát jelenthet. Ez persze nem azt jelenti, hogy nyáron egyáltalán nem látogatható a város, mert ha akkor van rá időnk persze tegyük meg, ezek csak szimpla jó tanácsok az utazás lefoglalása előtt. Nyár mellett februárban vonzza még a legtöbb turistát a város, mely a Velencei karneválnak köszönhető. Ilyenkor a helyi emberek maskarákba öltöznek és így búcsúztatják a telet, mi közben szórakoztatják a tömeget a jelmezes felvonulásokkal.

v3

Velencében nem csak a városnézésre van lehetőség, hanem kirándulni és fürdőzni is. Remek jól kialakított nyaralóhelyeket fedezhetünk fel, melyek még több turistát vonzanak oda. Bibione, vagy Sottomarina, nem messze található a várostól, ám ha úgy tartja kedvünk, akkor akár Horvátországba is átmehetünk komp segítségével.

v4

Velence látnivaló mind-mind megérnének egy-egy fejezetet, hiszen lenyűgöző helyekről. építmények stb. beszélünk. Mindenkinek ismert a Szent Márk tér, melyet a világ legszebb terei közé sorolnak. A Szent Márk székesegyházat is itt találhatjuk meg, mely már több évszázada áll. Hajókázás Velence utcái között, kellemes zene társaságában, szintén örök élmény fog nyújtani mindenkinek. Olaszország utazás, Olaszország nyaralás

Kiemelt velencei szállodáink:

Törökország gazdagon, török utazás

Törökország az a hely, amit sose lehet megunni, hiszen rengeteg látnivalót és érdekességet rejt magába. Több féle és fajta körút létezik Törökországban, melynek ez az oka, hogy ennyire változatos és több szempontból fedezhető fel. Ez az út a legpompásabb helyeket rejti magában.

t1

Isztambuli átszállással jutunk el Kayseribe, mely közép Anatólia ősi városa. Itt nem lesz túl sok időnk, ám arra pont elég, hogy a nevezetességeket megnézzük. Szállásunk Kapadókiában lesz.

t2

Második nap Kapadókia csodáit fedezzük fel. Megnézzük a rengeteg kulturális értéket, mellyel a nap folyamán találkozunk. Első állomásunk Kaymakli lesz, mely földalatti városáról vált ismertté. utána Göreme-völgye felé vesszük az irányt, itt barlanglakásokat és úgy nevezett tündérkéményeket nézhetünk meg. Megnézünk egy tipikus török szőnyegszövő és egy kézműves falut is. A Selyemút mentén található egy nagyon jó állapotban megmaradt Karavánszerájt, melyet a harmadik napon teszünk meg. Rengeteg múzeumot és síremléket nézünk meg.

Hafen mit der Altstadt von Antalya, Südküste, Türkei

A negyedik nap délelőttjét Analya felfedezésével töltjük, ahol a Korkut-mecsetet és az Ottoman kori házsorokat tekintjük meg. Természeti kincsekben sincs hiány, hiszen itt van a híres Düdes vízesés. A délutáni órákban Aspendos felfedezésére indulunk. Itt található meg Törökország egyetlen olyan római kori színháza, mely még mindig nagyon jó állapotnak örvend. Kellemes estét tölthetünk el Antalya turista részében.

t4

Termessos romvárosa, még az időszámításunk előtti időkből marad fent, mely csodálatos hegyi környezetben helyezkedik el. Hierapoliszba is ellátogatunk, mely régen fürdőváros volt. Végül a látványos és egyedülálló természeti kincshez látogatunk el Pammukale-be, mely a termálvizes teraszairól híres, melyek hófehér mészkőmedencében találhatóak. Hatodik napon Seluck városába látogatunk el, ahol a Szent János bazilikát keressük fel. Az úton tovább haladva megnézzük Szűz Mária házát és a kis kápolnáját. Következő állomásunk Ephesos lesz, mely az ókori világban hatalmas jelentőségű város volt. Itt volt megtalálható a világ hét csodái közül az egyik az Artemisz templom. Szállásunk Kusadasiban lesz, ahol este szabadidős tevékenység mindenkinek.

t5

A nap egy részében fürdőzési lehetőség Kusadasiban, majd tovább indulunk Trója felé. Út közben megállunk Pergamonban, ahol megnézzük a Vörös Bazilikát, majd elérjük azt a területet, ahol ásatások és a történelmi emlékek alapján Trója városa állt valaha. A legizgalmasabb trójai emléket, a falovat is megnézhetjük. Nyolcadik napon Rodostó felé haladva Ázsiai területről komppal átmegyünk európai térségre. Rodostóban a Rákóczi templom a legnagyobb látványosság, melyet minden képen meg fogunk tekinteni, majd mindenki szabad program keretein belül felfedezheti a várost. Délutáni órákban megérkezünk Isztambul városába, mely annyira sok látnivalót tartogat magába, amire egy, de még két nap sem elég.

t6

A kilencedik nap már a haza útról szól, ám még egy kis kirándulást rejt magába, hiszen idegenvezető segítségével meglátogatjuk a híres Topkapi palotát és hajókázunk egyet a Boszporuszon, majd megérkezünk a repülőtérre, ahonnan indulunk haza Budapestre. Törökország utazás, Török utazási specialista

Kiemelt török szállodáink:

Bulgária gasztronómiája

Manapság nagyon elterjedtek a mediterrán ízek, és ilyenkor rögtön az olasz ízek és a pizza vagy éppen a görög ízek és a gyros jut mindenkinek az eszébe, ám van még egy olyan hely, ahol ízletes ételeket kóstolhatunk meg, és ez a hely nem más, mint Bulgária. Így be is mutatom, Önöknek mit is tartogatnak nekünk a bolgár ízek.

bulg1

Három alapanyag adja a bolgár konyha alapját, a joghurt, a sajt és a bárány. Persze ezek mellett még a hal és a különféle zöldségek használata is igen sokszor előfordul. Nem kell megijedni attól, hogy csak ugyan azt az egy féle ételt fogják nekünk ezekből az alapanyagokból előállítani. Többféle módon használják fel őket és így rengeteg különféle ízletes ételeket kaphatunk és kóstolhatunk.

bulg2

A legismertebb levesük, melyről szerintem már mindenki hallott a csorba. Ez egy tipikus bolgár leves, melynek, ha az összetevőit figyelembe vesszük, akkor csirkehúst tartalmaz, zöldségekkel, amibe a végén joghurtot és tojást tesznek bele. Náluk olyan a joghurt, mint nálunk a tejföl, ők ezzel érik el az ételek picikét, savanykás ízét.

bulg3

Mint, ahogy az elején már említettem, hogy a bolgár konyha is a mediterrán íz világai közé sorolható, ezért nem is véletlen, hogy rengeteg olyan ízt is felfedezhetünk, melyek jelen vannak a görög vagy éppen a török konyhában is. Persze ezek mellett még a szerb konyhának is felfedezhetünk néhány vonását is. Ilyen például a bolgároknak kebapcse, mely a szerbektől lett véve lényegében csak náluk csevapcsicsinek hívják. Ez nem más, mint sült kolbászok. Ugyan ez elmondható a bolgár és török konyha hasonlóságáról, hiszen a bolgároknál a roston sült húspogácsái a kjufte névre hallgatnak, míg a törököknél a kafta nevet kapták meg.

bulg4

Persze nem csak a húsételeik és azoknak az elkészítései híresek és kedveltek. Magyarországra az első paradicsom és paprikapalánta egy bolgárkertésznek köszönhetően jutott el. Nem is meglepő, hogy nagyon finom salátákat kóstolhatunk meg, melyek paradicsomból és uborkából készülnek. E mellett még szeretik a padlizsánt, mint alapanyagot a salátákhoz. A salátáknál sem meglepő a joghurt használata, hiszen ez adja az öntetüket különböző fűszerezésekkel.

Talán azon már egyáltalán nem lepődünk meg, hogy itt is igen nagy hatással volt a török megszállás az édességekre, és ez által a legnagyobb kedveltségnek itt is a baklava örvend, mely alapanyagait tekintve egy mézes, diós vagy mandulás nagyon édes sütemény. Persze, azért nem csak átvett édességük van, van azért sajátjuk is. Az egyik legkülönlegesebb hozzávaló a desszertekhez a rózsaszirup, mely a szó szoros értelmében a rózsaszirmaiból lett elkészítve. Miután végeztünk az étkezéssel, itt is kávéval fognak megkínálni minket, ám jellegzetesen török kávéval. Bulgária utazás, Bulgár utak

Kiemelt bulgár szállodáink:

Porto: Madeira utazás, üdülés Madeirába

A körutazások szerelmeseinek ajánlom a következő utat, hiszen ez is egy olyan út, amely során egy új kultúrát és annak a kincseit ismerhetjük meg. A mindösszesen 7 napos körutazás alkalmával bejárjuk Portot és Madeira szigetét, viszont lehetőség van 3 nap hosszabbításra, hogy Azori – szigetére is eljussunk. Nézzük is meg, hogyan épül fel az a csodálatos utazás.

Első nap megérkezünk Porto városába, ahol elfoglaljuk a szállásunkat. Majd a délután folyamán egy hatalmas sétát teszünk a városban. Ha bár nem ez az ország fővárosa, mégis nagy jelentőséggel bír és sok turistát fogad évről évre. A második nap egész nap kirándulni fogunk és felfedezzük Portot, Bragat és Guimarest. Az egész napot kellemes városnézéssel fogjuk tölteni, mi alatt megismerhetjük a híres nevezetességeket. Ilyen például a Katedrális, vagy csodálatos barokk épületek. Lehetőséget kapunk szabad programra is, mi alatt akár vásárolhatunk, akár egyénileg sétálhatunk. Guimares azért is híres, hiszen itt született Portugália első királya. Az UNESCO világörökség részeként van nyilvántartva a városnak a történelmi negyede. Este vissza érkezünk a szállásunkra.

Harmadik nap az egész napos fakultatív programoké, mi alatt bejárhatjuk Porto egész városát. Részt vehetünk egy ízletes borkóstolón vagy akár ellátogathatunk a Szent Ferenc arany templomához. A szállásunk ezen az éjszakán is Portoban lesz.

Negyedik nap reggelén elhagyjuk a szállásunkat és elindulunk a repülőtér felé, hogy eljussunk Madeira-ba. Nagyon kedvelik a szigetet a turisták, mert kellemes a klímája és sok itt a látnivaló. Érkezés után elfoglaljuk a szállásunkat, majd egész napos felfedező túrát teszünk, ami alatt eljutunk Camachába, Pici do Arieroba is. Ebédelési lehetőségre napközben lesz mód.

Az ötödik és a hatodik nap is a felfedezésről fog szólni, melyet egyénileg tehetünk meg. Ellátogathatunk a trópusi kertbe vagy akár elutazhatunk Montéba is. Pihenhetünk, vagy kimehetünk a tengerpartra és fürödhetünk is.

Hetedik napon a csoport azon része, akik nem hosszabbították meg útjukat haza utaznak Budapestre, míg a másik fele elutazik San Miguel szigetére. A sziget a vulkánjairól híres, melyből kilenc is van. A délutáni órákban lehetőség van delfin és bálna lesre, majd este visszatérés a szállásra.

A nyolc és kilencedik nap rengeteg fakultatív programot tartogat. Egész napos kirándulást lehet tenni Furnas – Lagoa do Fogo-ba, mi alatt megállunk egy kicsit Villa Franca do Camponál. A kirándulás alkalmával betérünk egy csodálatos botanikus kertbe, majd megnézzük milyen egy igazi teaültetvény. Azok, akik nem szeretnének egész nap kirándulni, számukra van egy fél napos program is, mely a hegyek és a tavak közreműködésével megy végbe. Ezen a kiránduláson ananász ültetvényeket láthatunk. Szállás a szigeten.

Az utolsó, a tizedik nap már a hazaútról fog szólni és a visszaérkezésről Budapestre. Portugália utazás, Portugália nyaralás

Kiemelt portugál szállodáink:

Párizs utazás, kirándulás Párizsban

Párizs a divat és a szerelem főváros Európában, persze e mellett Franciaország hivatalos fővárosa is, ám ez a másik kettő mellett kicsit talán néha eltörpül. A francia kultúra eltérő jó pár másik európai nép kultúrájától, ám csakis jó értelemben. Olyan nevezetességeknek ad otthont, melyek biztos, hogy mindenkinek fent vannak a bakancs listáján, hogy ezt látnia kell.  Íme, a négy napos kirándulásnak a tervezett programja.

Budapestről indulunk repülővel Párizsba. Érkezésünk után felfedezzük a város leginkább keresett nevezetességeit, melyhez segítségül lesz nekünk egy idegenvezető is. Ellátogatunk a párizsi Eiffel toronyhoz, a torony tervezőjének köszönhetjük mi magyarok a Nyugati pályaudvar szerkezetét is. A Notre Dame, vagy a Mi asszonyunk székesegyház a monumentális látnivalók közé tartozik. Kívülről és belülről is csodákat tartogat, majd a templom megnézése után akár átsétálhatunk a latin negyedbe, mely nagyon közel van onnan. Igazi latinos hangulat fogad minket, kellemes éttermekbe ülhetünk be. Párizs kedvelt látnivalói közé hozzá tartozik a Diadalív vagy a Szajna partja. Párizs igazi nyüzsgő város, ahol nem nagyon lehet unatkozni. Rengeteg világmárkával találkozhatunk, melyek közül számos a franciáktól származik és nagyon büszkék rá, ilyen például a Louis Vuitton. Az estét sem kell a szállodában tölteni, mert lehetőség van hajókázni a Szajna folyón.

Második nap sem fogunk unatkozni, hiszen elsőként egy nagy sétát tehetünk Montmarte negyedében, majd utána közelebbről is megnézhetjük a Diadalívet. Délután, akinek kedve tartja, el kirándulhat Versailles-be, ahol idegenvezető segítségével fedezhetjük fel ezt a csodálatos kastélyt. A szállásunkra este térünk majd vissza.

Harmadik nap mindenkinek lehetősége van eldönteni, hogy egyedül fedezi fel a várost és járja be az egészet. Ez alatt vásárolhat, betérhet kellemes éttermekbe és készíthet rengeteg fényképet, vagy fakultatív programokon vesz részt csoportosan, ahol idegenvezető lesz folyamatosan a segítségünkre. Érdekessége, hogy metróval fogjuk a várost bejárni. Elmehetünk a híres múzeumba, a Louvre-ba és a Tüleriák kertjébe. Délután is mi dönthetjük el, hogy merre szeretnénk menni. Ha a fakultatív program mellett döntünk, akkor ismét kastélyt látogathatunk, csak most Fontainebleau felé vesszük az irányt. Itt egy vadászkastély nézhetünk meg, melyben a megmaradt kincseket is megtalálhatjuk. Este vissza térünk a szállodába.

A negyedik nap már a haza indulásnak a napja, ám még a délelőtti órákban lehetőségünk nyílik egy kicsit sétálni és vásárolni. Párizsból mindenki hatalmas élményekkel tér haza és olyan érzéseket vált ki az emberből, hogy ő még egyszer legalább szeretne ide visszajönni. Ha itt kérik meg egy lány kezét örök emlék, ha ide jönnek nászútra örök emlék, és ezért is nagyon különleges és érdekes, mert el se kell hagynunk Európát ahhoz, hogy felejthetetlen élményben legyen részünk. Párizs utazás

Kiemelt párizsi hoteljeink:

Római kirándulás, utazás Rómába

Róma nem csak Olaszország fővárosa, hanem az egyik legtöbbet látogatott térsége is a turisták által, melynek oka, hogy rengeteg történelmi emléket hordoz a mai napig magában valamint ott található meg Vatikán is, mely igazi vallási központ. Az öt napos kirándulásunk alkalmával feljárunk minden olyan helyet a városban, melyet nem szabad kihagyni és mindenkinek látni kell. Nézzük is meg, hogyan fog kinézni ez a kirándulás.

Első nap részben az utazásról fog szólni, Budapestről indulunk és Rómába érkezünk. Érkezésünk után városnézéssel folytatjuk utunkat, majd ellátogatunk a Szent Péter Bazilikához. Elfoglaljuk a szálláshelyünket, majd egy kis pihenő után ismét útnak indulunk, és sétánk alkalmával megnézzük a Spanyol lépcsőt és a Trevi kutat, melyhez egy legenda is kapcsolódik, hogy ha beledobunk egy érmét, akkor vissza fogunk térni a városba.

Második napot mindenki fakultatív programmal kezdheti, ami a Vatikán Múzeumot és a Szent Péter Bazilikát foglalja magába. Ez a kirándulás talán maga a vallási csoda, hiszen nem minden nap jut el az ember Vatikánban, ahol már II. János Pálnak is megtalálható a síremléke. Megnézhetjük a már sokat hallott Sixtusi kápolnát, melyet Michelangelo freskói is díszítenek.

Róma felfedezését sose lehet megunni, így a harmadik nap is a nyomában járunk csak most az ókori emlékeket keresve. Számos olyan építmény van, mely mindenkinek nagyon ismert lett az évek alatt ilyen például a gladiátorok helyszínéül szolgáló Colosseum, melyet nem csak kívülről, hanem belülről is meg tudunk majd tekinteni. Vagy éppen a Forum Romanom, mely az ókori Róma központjában található. Elmegyünk a Palatinus dombhoz, mely arról a leghíresebb, hogy a császárok itt szerettek építkezni, hogy megmutassák az embereknek milyen gazdagságban is éltek ők valójában. Ellátogatunk, Róma híres tereire valamint megnézzük az Angyalvárat is.

Negyedik nap sem fogunk unatkozni, hiszen elhagyjuk Rómát és a tőle nem messze lévő Tivoliba utazhatunk el. Ez a város már az ókorban nagyon ismert lett, melyet a mészkőbányáinak köszönhet, hiszen a Colosseum alapjaiul szolgáló kövek mind-mind innen származnak. Tivoli legnépszerűbb látnivalója a Villa d’Este palota, aminek parkját akár szökőkút rengetegnek is hívhatnánk, hiszen legalább 500 különböző féle található meg. Nekünk, magyaroknak is fűződik ide emlékünk, hiszen a híres zeneszerzőnk Liszt Ferenc egyik remek műve itt készült el. A palotát szinte teljes egészében fel lehet fedezni, még a magánlakosztályokat is megnézhetjük.

Ötödik napunk már a hazaútról fog szólni, ám a délelőtti órákban még lehetőség van vásárolni és egy kicsit sétálni a városban, elbúcsúzni attól. Ám ha dobtunk be egy érmét a Trevi kútba, akkor ez a búcsú nem örökre szól, csak a visszaérkezésünket még nem tudjuk mikor lesz. Róma utazás, Róma nyaralás

Kiemelt római szállodáink:

Kefalonia utazás

Kefalonia szigete a Jón-tengeren helyezkedik el, amelynek, lakosainak száma körülbelül olyan 40 ezer főre tehető. A jón-tengeri szigetek közül ez a legnagyobb területileg. Elhelyezkedését tekintve pont Lefkada és Zakynthos között helyezkedik el, a patrasi öbölben. Nagyon közel található Kefaloniához a híres Ithaka, mely mindenkinek biztos ismert az iskolai tanulmányai során. Mint minden görögországi szigetnek, ennek is van úgy nevezett fővárosa, mely nem más, mint Argostoli. Sajnos a városnak 1953-ban egy földrengés által el kellett pusztulnia, melyet teljesen újjá kellett építenie a sziget lakóinak. Csodálatossá sikerült nekik a várost ismét megépíteni, melynek a sétánya melletti pálmafák és a kikötők igazi mediterrán hangulatot ébresztenek az emberben. Rengeteg kellemes kávézóval és tavernával találkozhatunk, ahol esténként egy koktél mellett üldögélve megismerhetjük a kefaloniai estét.

kefalonia

Természeti jelenségekben sincsen hiány a szigeten, az egyik ilyen kedvelt hely nem messze fekszik a fővárostól ez az úgy nevezett Katavothreszt, melyek víznyelők. Rengeteg olyan különleges földtani jelenséggel bír, mely miatt igazi érdekességnek tartják Kafelonia szigetét. Argostoli partjainál nagyon sok víz tűnik el a víznyelők mély szakadékaiba, mely végül a Melissani-tóba jut el. Van egy tavuk, melynek a mélységét még nem sikerült megállapítaniuk ezt a helyiek csak feneketlen tónak nevezték el, ez a tó az Avithos.

kefaloni1

Peratata település váráról vált híressé, hiszen itt van Ajiosz Georgiosz várának mára még megmaradt darabjai. Régen nem Argostoli hanem Kasztro vagyis ennek a várnak a helyszíne volt a városnak a fővárosa. Az egyik legtöbbet látogatott Nemzeti Park is innen nem messze található, mely a cédrusfák miatt olyan különleges.

kefaloni2

Itt található meg a szigeten a világ 10 legjobb strandja közül az egyik, Myrtos Beach. Igazi strand különlegesség, melyet nagyon kedvelnek a turisták.

kefaloni3

A szigetnek a legnagyobb kikötője Sami, melyet mindenképen érdemes megtekinteni. A sziget jellegzetességét az Enos-hegység adja, mely az egész szigeten végigvonulva megy át. Ezen a hegyen található egyedül Kefaloniai fenyő és a nagyon nagy népszerűségnek örvendő kistestű vadlovak is. Ez is egy tipikusan olyan görög sziget, mely látnivalókban nagyon gazdag és egy percet sem lehet itt unatkozni. Minden pillanatban találunk egy olyan helyet, melyet meg lehet örökíteni fényképezőgép segítségével. Kedvező lehet az ide látogató turistának, hogy nem ez a legfelkapottabb hely Görögországban így nem kell aggódni a nagy tömeg és a zsúfoltság miatt, ezért még fantasztikusabbak lehetnek az ott töltött napjaink. A rengeteg látnivalót mindenkinek feltétlenül meg kell néznie, ám ha egész nap csak a parton fogunk sütkérezni, akkor biztos lemaradunk mindenről. Kellemes sétákat tehetünk a városban vagy éppen a part mentén, megkóstolhatjuk a helyi különlegességeket és akár aktívan akár passzívan is el tudjuk tölteni az ott töltött napjainkat. Kefalonia utazás, Kefalonia nyaralás

Kiemelt kefalóniai szállodáink: